Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

A nő bűnvádi feljelentést tett ellenem az ügyészségen; rágalmazás és becsületsértés címen. Az újságok nagy zajt csaptak, de közölték az én nyilatkozatomat is: nagyon sajnálom, hogy buta véletlenségek összejátszásával ez a versem is belekerült a Panorámába. A vizsgálóbíró, Tóth János, kihallgatott; s ő magyarázta meg, hogy igenis bizonyíthatom a versben elmondottakat: magamnak eskü alatt való kihallgatásával. Letagadja, mondtam Tóthnak. „Na. Nem olyan egyszerű dolog a bíróság előtt esküdni valamire" - mondta a bíró. Rendben van. Ügyvédem Fényes Jenő, aki jó drámákat ír. O volt az ügyvédem a Pokol-kötetem miatt megindított ügyészségi eljárás idején; de azt Baltazár közbelépésére beszüntette az igazságügy-miniszter. Ez a szóban forgó nő kalandornő. Több néven szerepel.

171 A diétás kosztadáson kívül nyelvtanítással is foglalkozik. Már évekkel ezelőtt az eset előtt hallottam, hogy két tanártársam beszélt róla: D. I., aki színésznő volt nemrégen itt Debrecenben, most egy nyilvánosháznak a vezetője. Hová süllyedt! Valaki fölismerte. Akkor nem hederítettem rá. Most eszembe jut: tehát mégiscsak igazat mondott ő nekem! De valószínű: most már nem rendőri felügyelet alatt álló nyilvánosházat vezetett, hanem titkos találkákat bonyolított le. Kár, hogy nem tudakoltam akkor részletek után, esetleg bizonyítékokért (fényképekről beszélt), most más bizonyíték is volna kezemben, nemcsak az ő elszólása, vagy bevallása. Most aztán megindul ellenem a bírói eljárás. Közben levelet ír hozzám egyik rokona, a nevét mai napig sem tudtam elolvasni - bejelenti, hogy meg fog jelenni nálam. Mutatom a levelét Fényes ügyvédnek: ez inzultálni akarja a tanár urat, ez a véleménye. No jó. Hogy élét vegyük a dolognak, az ügyvéd megfogalmaz a nevemben egy bocsánatot kérő nyilatkozatot, aláírja két tanú, s elküldjük a nő lakására. Megkapja, maga írja alá az átvételi elismervényt. Az ügyvéd most azt ajánlja: két megbízottam várjon rá, fogadja, tárja elébe az ügy mostani állását, s kérdje meg: mit akar. Két barátomat kérem erre föl: Csobán Endre főlevéltárost és Madai Pál tanártársamat. Én magam elmegyek ebédelni, s azután koronként be-benézek. A közelben tartózkodom: ha szükség lesz, szóljanak. A két emberem esti fél hétig várt déli 12 órától, bent a szobámban. Azt mondják: ez idő alatt senki sem keresett. Ellenben az udvarbeliek mondják, hogy igenis járt akkor délután ott egy úr, s azt kérdezte tőlük: szoktam-e bejárni a szerkesztőségbe. Azzal elment. Másnap levelet kaptam tőle: az ő helyzete megváltozott, azért felesleges találkoznunk. Tehát csakugyan járt az udvaromon, ha a szobámban nem is. Valószínű, volt a nőnél, s megtudta, hogy bocsánatot kértem tőle, s a sértő verset minden könyvkereskedőnél elhelyezett példányból már kivettük. Ez az első. Pár napra rá jelentkezik a második. Penyigey nyug. ezredes. Ennek az ügyvédei írnak, hogy az ügyfelük házában lakott a hölgy, mikor a versem megjelent, tehát azt gondolhatják: az ő háza nyilvánosház. Jelentsem ki, hogy: nem az volt, 171 Polgári neve Ehler Ilona.