Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

December végén kezdtem meg egy versciklusomat: Panoráma a címe. Végigvillantom benne a világ történelmét - annak a példázására, hogy nekem, a költőnek, Néró, Marie Antoinette, a Világháború, Szovjet-Oroszország őrülete, csonka Magyarország tragédiája, a gépkorszakot megteremtő Amerika - mind csak furcsa bábjáték, amelyet magasból és messziről szemlélve: még érdekesnek, sőt kedvesnek is láthatok... És mégis - nem tudom, miért fájok velük együtt, még így, játékban is. Színésze is vagyok, írója is, nézője is az Ember földi komédiájának. Háromszorosan érdekelt vagyok benne. Azért fáj. És azért mulattat. (...) 1933 Micsoda érdekes! Széchenyi naplójából megtudjuk, hogy egész kolosszális reform-munkájának egy asszony megnyerése volt a célja. Belebolondult Zichynébe, Seilern Crescence grófnőbe, s kész lett volna a Holdat lehúzni érte cérnaszálon... Sok magyar morogni kezd: képtelenség, ilyen szoknyaüggyé alacsonyítani a Legnagyobb Magyar gigászi törekvéseit. Pedig hát, van-e mindenhatóbb erő, mint a szerelem? Széchenyi példája is azt mutatja: nincs. Én nemhogy kisebbnek látnám így a tragikus nagy magyart, hanem még nagyobbnak, rokonszenvesebbnek. Igen, uraim: nőktől születünk, nőkért élünk, nők miatt halunk. Ez nem változtat emberfeletti küzdelmeink értékén; legföllebb a Széchenyi-szobrokra oda kell faragni ezután a nemes és kedves Crescence alakját is, mert félig-meddig neki köszönhetjük, hogy van Tudományos Akadémiánk, Lánchidunk, hajózható Al-Dunánk, szabályozott Tiszánk, lóversenyünk, nemzeti kaszinónk és Arany-ódánk. * Most, hogy január elején lejárt négy hónapos betegszabadságom és fölmegyek a Reáliskolába tanítani: furcsa meglepetést vág fejemhez a tisztelt Véletlen. A Debreceni Képes Kalendárium 1933. évfolyamába Kis versek Debrecenről címen négyöt szonettemet küldtem (a Szonettek II. könyvéből, kiadatlan), amely a reformációt is megénekeli.

156 A debreceni nemes (vagy nemtelen?) katholikusok sértést orrontottak benne, s az ügyészség elé akarták vinni a dolgot. Úgy látszik, a Szent 156 A versnek csak azokat a sorait idézzük, melyekben sértést látott a Katholikus Figyelő cikkírója. „Fejős tehén két császár jászolánál: / Osztrák s török járom vas súlya tört / Egy halk mormogásod dongotta erőtlen, / Hogy a keresztes Isten nincs veled. / Ekkor rohantál Kálvin pajzsa orvén / Pápátlan Jézusod napudvarába; / Harcos magyarnak harci fék a törvény, / Vetett verembe nem törik ki lába. / Az öreg Istent megtetted magyarnak, / S azóta Rómából örökre marnak. (...) Ez itt a nagytemplom. / Roppant zsilipje / Minden katholikus tengert lezár. / Harangja ágyú. Nem cifrázza csipke. / Nem gyóntató hely, inkább büszke vár! / Itt zengett vétót bősz Ausztriának / Kossuth angyal-szava..."