Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

A barátság a szerelem önzetlenebbik testvére. Tisztább és továbbtartó, mint a szerelem. Nem igaz, hogy csak egyneműek közt lehet. Hiszen legjobb barátaim azok a nők, akik régebben azt hitték, hogy feleségül veszem őket. Az idő elrohant, mi megmaradtunk a lélek-egyesség magasabb rendű viszonyában, s beláttuk, hogy nem csalódtunk egymásban. Álljanak föl a házastársak és mondják el ezt magukról. (NB: senki sem állt fel.) 3. Sokan szememre hányják: bizonyosan nem szereted a családot, a gyermeket, hogy csatlakozás nélkül rohansz el a nő mellett. - Dehogynem szeretem. Más itt a baj. Én jobban szeretem a vázát nézni, mint készíteni. Azután, az életem különös ellentétek forgatója: szerelmeimet elálmodtam és elénekeltem, gyermekeimet könyvekké szellemítettem; s a reális társadalom nem akarja nekem elhinni, hogy hatvan mű, hatvan szellemi szülött néha ér annyit, mint hat eleven kis ember. Azt hiszem, öntudatlanul is a halhatatlanságán dolgozik mindenki, túl akarja élni halálát minden ember; ennek pedig két módja van, vagy: a szakadatlan láncolatban örökkévaló család, vagy: a lángoló lélek fényének az idők ködébe világolása. Vagy gyermekeimben élek tovább, mint ősapa; vagy szellemem írásba zárt szellemalakjaiban. A könyvtárak éppoly életmozgató tömörületek, mint a társadalmak vagy az államok. Az én jeligém ez lehetne: „Gyermekek helyett könyveket szerkesztettem." 4. Ha nincs gyermeked, ha nincs családod: akkor hol a hazád? - kérdheti a tépelődő bizalmatlanság. Sajnos, itt azt kell mondanom: valahogy túlemelkedtem a magyarság közösségének a határán. A nemzeti kereteken és körökön túl van egy hatalmasabb, egyetemesebb egység: az Emberiség; ennek a családjába tartozom, hiszen a magyarság mégiscsak tagja Európán túl is az emberiségnek. Bármily időszerűtlenül hangzik is ezekben a szomorú magyar napokban, azt hirdetem: a nemzetek zárt autonómiája csak rideg gyűlöletet és emésztő féltékenységet teremt, amelynek törvényes gyermeke minden véres és rémes háború. Aki a béke utópikus álmát akarja a Földre álmodni: az az Emberiség nemzettelen egységét látja ideálul maga előtt. Testvérem Shakespeare az angol, Dante az olasz, Goethe a német; Romain Rolland a francia, Tolsztoj az orosz, Ibsen a norvég - és minden nemzet minden igaz költője. - Akkor hát megtagadod Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt? Dehogy tagadom. Hiszen ezek a vér szerinti testvéreim lélekben is, amazok: a szellemi testvéreim vérségi kapcsok nélkül. A hangom, a lelkem színe: magyar, akármit énekelek is. A kozmosz: a nagyobbik hazám; a Tisza-Duna tája: az én drága mikrokozmoszom. 5. Az emberiség egységét mindenki hirdeti, de senki sem hiszi. Mindenki akarja, de senki sem szereti igazán. Félnek tőle a nemzetek, hogy elnyeli önállóságukat