Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

szopok is. Általában: a mi tragédiánkban mindig van valami keservesen humoros vonás is, mint a Nagyidai cigányok veszedelmében. (Milyen kitűnően látta meg ezt is Arany János!) Pedig ez nagy szégyen. Ha meghalunk: legalább ne röhögjenek azok sem, akik nyernek a bőrünkön. Az ember alig hinné, ha nem élné át, hogy milyen egyszerűek a legnagyobb, tragikusabb idők is. Távlat kell a mi korunk megértéséhez és értékeléséhez, mint a színpadi díszletekhez; közelről nagyon durva mázolás és fakóan hétköznapi az egész. De ha majd a nagy reflektorok kigyúlnak és belép a kulisszák mögül a Történet Szelleme... akkor! (...) * Milyen boldog ember lehet Babits Mihály: az Athenaeum kiadta 25 év alatt írt verseit. így látszik meg igazán, kicsoda az ember. Babits költészete a filozófiai lírát emelte nálunk igen magasra. Érdekes, szinte izgató 270 versén keresztül kísérni lelke fejlődését. Nem magyaros ez a lélek, hiszen némiképpen kedélytelen, humortalan, de: rendkívül okos és rendkívül művelt. Ady a spontaneitás, az ösztönös lángész maga; Babits: a tudatos ész, a mélyre és magasba látó értelem. Büszkék lehetünk a XX. század két első évtizedére, hogy ilyen két hatalmas szellemet adott nekünk. Ady új nyelvet, új mitológiát teremtett; Babits pedig megmutatta: micsoda páratlan eszköze a legfinomabb, legrafináltabb kultúrának is: a magyar nyelv. A magyar nyelv valami egészen csodálatos márványa az emberi érzéseknek és gondolatoknak: cseng, oly kemény és mégis hajlik, annyira lágy. - Én bizony szomorúan húzom össze vidéki magamat a Csokonai Kör által kiadott kis füzetemben... jaj, ha a verseskönyvünk külső nagyságának a viszonya egyúttal lelki értékünk relációját is jelenti! De hát mit tud és mit akar és mit szokott tenni Debrecen a fiaiért, pláne: versmondó fiaiért? Csokonai sápadt szelleme: idézlek. * Milyen furcsák ezek a kis emberek. A Petőfi Társaság lírai antológiát ad ki a tagjai verseiből. Nyolc verset kértek tőlem. Elküldtem. S jön a Császár Elemér (alelnök) kérő szózata, hogy hármat: Új leányok, Keleti álom, Templomépítő - cseréljek ki, mert az első kettő erotikus, a harmadikban pedig az „aluvó Isten" keltegetése sérti a vallásos lelkeket... Tiltakozó levelemben megmagyaráztam, hogy: ez a harmadolás, így, nem esztétikai, hanem önkényes szubjektív alapon, lehetetlen. Az „új leányok" félig fiús szépsége: híd, amely a jövő leányaihoz, asszonyaihoz vezet, akik - nadrágban fognak járni, mint ahogy Anatole France úr is megérezte előre. Az aluvó Isten keltegetése pedig nem vallássértő, mert a mai elkeseredett korban ki nem ereszti ki száján prózában: „Hogy nézheti ezt és ezt el az a jó Isten? Hát aluszik?" - Azt hiszem, még Scitovsz-