Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Még 1903-ban, Pesten, egyetemi hallgató koromban írtam Tűzimádó című regényes operámat egy kisebb elbeszélő költeményből, amelyet az Egyetem Négyesyóráin olvastam föl - „stílusgyakorlatul". - Ezt az egyfelvonásos operát már akkor, Pesten, megzenésítette Lengyel Dezső nevű barátunk (zsidó és cigány keverék) de mert nem tudta hangszerelni: előadásra nem került. Most aztán, huszonnégy év távolában, új zeneszerzője akadt a régi szövegnek: Tatay Zoltán, aki egyetlen operettemet is megzenésítette. Tatay elég szép melódiákat írt a „Wildromantisch" szöveghez, s egy Sztára nevű úrral pompásan hangszereltette. így aztán színre is került 1927 márciusában, a debreceni Csokonai Színházban. Háromszor adták - és végérvényesen lekerült az isteni deszkákról. - Én bizonyos meghatottsággal néztem és hallgattam végig, mint idegen ember munkáját. S hiába tapsoltak, hiába hívtak: nem mertem a lámpák előtt megjelenni.

319 A Petőfi Társaság, Pékár Gyula atléta úr elnök vezetésével lerándult Debrecenbe, s a társaság 50 éves fennállásának emlékére díszülést tartott a vármegyeház lovagi termében. Minthogy 1910 óta tagja vagyok ennek a nemes társaságnak, s minthogy székfoglalót még ez ideig nem tartottam: az intézők jónak láttak fölléptetni. Fölléptem. Felolvastam Három oroszlán című versemet,

320 amely sivár hatástalansággal kongott el a nagy teremben. 400 sorból áll. Mikor a 100-as sorok körül járok: az előttem ülő, éhes, nyugtalankodó polgármester, Magoss Gyuri, elkezd mohogni: „Még sincs vége? Az elsőnek sincs vége?" (Azt hitte, több kis verset olvasok fel.) Nem szóltam rá. De mikor egy olyan helyhez értem, ahol a híres három oroszlán (a Magyarság) farkat csóvál Cézárnak, a nagy idomítónak (a Habsburgnak): egyenesen Magoss úr osztrák lakáj, Smolen Tóni

321 arcába - dehogy, képébe szavaltam, fújtam, köpködtem a gúnyoló szavakat. Smolen Gyuri aztán elhallgatott. Ha van egy gramm esze, magára kellett vennie. Ti. mostanában Albrecht főherceg úr gyakran le-lerándul vadászni Debrecenbe; „kortesút" minden bekukkanása, hiszen ő akarna királyunk lenni (V. Béla néven!); s ilyenkor mindig Magoss Gyuri alacsony lelke hajlong a kis görbe lábú osztrákocska előtt, nagy odaadással nyalva, nyalogatva a drága Habsburg alsófelét. Azt mondják, annyira nyalja, hogy már véres. Nem a Habsburg s...e, hanem a Magoss Gyurka nyelve. Óh, párducos Árpád! - mint Kisfaludy K. mondaná. Pedig ez a Magoss Gyuri egészen használható városi Seprő. Kezdi aszfaltoztatni szülőhazám homokos tereit; leköti az irtóztató alföldi port. Igaz, hogy csak a város kellő közepén. Én Kar utcán lakom, a város nyugati szélén. Hogy ide mikorára 319 A kritika szerint „az opera szövege romantikus - színpadképesen felépített s dalműlibrettóra alkalmatos, poétikusan bizarr mese", zenéje pedig a nemesebb operettek konstrukcióját követi. (Debreczen, 1927. március 1.) 320 Mj.: Oláh 1929. 321 Lásd a 297. sz. jegyzetet.