Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

mány Egyetemmel, tartotta táborszállását az egyetemi ifjúság. Akkor is a politika ült minden jurátus nyakában, s a miniszteri tárca minden köri elnök zsebében, s az új, független, nagy Magyarország minden gólya képzeletében. Óriási alkotmányosdit játszottak szeptemberente, mikor az elnököt választották. Tüntetések és párbajok koszorúzták hervadhatatlan érdemekkel a borotvált szájú jogászokat. - Az orvosok tanultak. A theológusok imádkoztak. A technikusok gépészkedtek. A filozopterek pedig irodalmi estéket tartottak.

34 Ide aztán eljárt a nemes ifjúság minden változata; lehetett bírálni, erősen vitatkozni és szavalni a Pán halálá-t

35 meg a 34 Oláh hagyatékában fennmaradt egy előadás, amit a szociáldemokraták 1902. április 21-i gyűlésén mondott el. Az előadás első mondatának utalása alapján - ,,[a] ma kéthete fölvetett tárgyat" - biztosra vehető, hogy nem egy ilyen alkalomról lehetett szó, de arról, milyen volt a kezdet és folytatás, semmit sem tudunk. Az előadás meglehetősen szuverén egyéniségnek mutatja Oláht (szuverenitását később is mindig büszkén emlegette). A pártpolitikai szempontok, a politikai élet törvényei szerinti gondolkodás már ekkor távol volt tőle, ezért is tudott ebben az előadásában is alapdolgokra rákérdezni: „Sok érdekes és meglepő, igazságával meggyőző véleményt hallottam Önöktől a múlt alkalommal, s ha minden dolgot nem igyekeznének erőnek erejével a magok, a szocial-demokraták sorsára magyarázni: már most hajlandó volnék nem egy dologban egyetérteni Önökkel. De épp azért az elfogultságért, amelyet minden szónok szavaiból többé-kevésbé kiéreztem, nem adhatok a magam szempontjából teljesen igazat Önöknek. Legelőször is azt tapasztaltam minden felszólalónál, hogy csupán egyetlen-egy vesszőn lovagol, minduntalan csak egy dolgot magyaráz, mindent csak egy dologra tud és akar vonatkoztatni: s ez az egyetlen egy dolog: a magyarországi szociáldemokraták sanyarú helyzete, vagy jobban mondva: a magyar iparos osztály életének keserves, nyomorúságos volta. - Petőfinek csak is az olyan költeményeit idézgetik, amelyekben történetesen a szegény magyar nép nyomorúságát siratja (...) Önök nagyon könnyen mozognak egy téren, amelyen mi, egyet, hallgatók, nagyon járatlanok vagyunk: t.i. a tapasztalás terén; a mindennapi életüknek megfigyeléséből levont példákkal, igazságokkal nagyon kényelmesen agyonüthetik a mi érveinketjobban mondva véleményeinket, - de ez az egyoldalú diadal ne lelkesítse Önöket annyira, hogy gúnyolódva integessenek felénk (...) mi bizalommal jöttünk ide, (...) mi tanulni, tapasztalni jöttünk ide (...) kiéreztük a beszédjükből, hogy annyira el vannak fogódva méltatlanságuk érzetében, hogy a világ minden kincséért nem terjeszkednének ki más dologra, csakis arra, amit unos-untalan hajtogatnak, hogy nyomorultak vagyunk (...) Akinek kenyér kell, az kenyérért küzd, akinek jog kell, az is csak kenyérért küzd, ezért Önöknek mindenféleképpen csak a kenyérért kell küzdeniük! És azokat az eszközöket, utakat, módokat volna kötelességük, sőt kötelessségünk mindannyiunknak az ilyen összejövetelen meghányni-vetni, amely eszközök alkalmasak és célravezetőek volnának a magunk és embertársaink boldogítása tekintetében! (...) És mit látok ehelyett? Azt látom, hogy Önök vitáznak, beszélnek órák hosszán át nagy dolgokról, országot megváltoztató tervekről, nemzeti bankról, kapitalizmusról, proletarizmusról, szociáldemokráciáról, ahelyett, hogy beszélnének okosan, férfihoz illően, apákhoz illően a családjukat fenyegető nyomorúságról (...) a következőkre hívjuk fel az Önök figyelmét: (...) csakis abban az esetben tartjuk érdemesnek és célszerűnek az Önökhöz való eljárást, ha nem levegőbeli dolgokat, nem elérhetetlen eszméket tűznek ki sóvárgó szemük elé, hanem szegény magunkon és nyomorult embertársainkon segítő eszközökről (...) adnak nekünk felvilágosítást...". (DIM vö. Tóth 1980, 63.) 35 Reviczky Gyula költeménye.