Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

államok támadásában. A fehér és piros rózsa csatáját mi is átéltük; láttuk a meghalt király ravatalánál versengő oligarchákat, komor Glostereket és hatalmas Yorkokat; átcsapott rajtunk a Cade Jankó forradalmának minden szennye; hányódtunk egy tétovázó VI. Henrik alatt; sóvárogtunk új uralkodókért az idegenbe, s ezerszeres meghasonlással akarjuk levetni saját testünkből nőtt fejünket magunkról a mai napon is, hogy fölcseréljük egy halott idegennel. Nem mondhatunk mindent ki nyíltan, nem sóhajthatjuk el jogos vágyainkat, nem sírhatjuk el méltatlan szenvedéseinket - mit tegyünk hát? Mutassuk föl egy lángeszű költő képzeletének a tükrében saját világunk és saját nemzetünk arcát, s ha megdöbbenünk tőle: ez a döbbenés legyen magunkra ismerésünk ajtónyitója. Egy úr csakugyan megdöbbent: a Tanfolyam fiatal titkára, egyébként egyetemi tanár. Halkan remegve várta: mi fog kigömbölyödni vészes hangú bevezetésemből? A közönség, kétharmadrészben nők, annál kedvesebben szegezték rám ragyogó szemük pici lámpásait. Én három órán át beszéltem, olvastam, magyaráztam, idéztem, de a sejtett botrány meghalt, mielőtt megszületett volna. Sőt a hallgatók a vége felé kezdtek igazán belemelegedni, mikor Sh. általános jellemzését adtam. Még a fűrészpornál is szárazabb jogi tanár, barabási Kun Béla is szaporán pillogott meghatottságában.

279 A kis egyetemi hallgatónők és diák urak kipirulva tapsoltak. A szőke titkár úr pedig kezembe nyomott 150 ezer koronát - békebeli tíz arany koronát. így éltem akkor Odesszában...

280 akarom mondani: Debrecenben. * A „Színházi Élet", című képes újság reklámestélyt tartott a Bika dísztermében, több fővárosi „művész" közreműködésével. A öreg balerina, Pallay Anna, ugrált, pucér combjait és szűk nadrágba szorított fenekét bátran mutogatván; férje, Kuruc János, a zongorát verte lába alá... olyan nyilvánosházbeli hangulat... A szép termetű és nagy szájú Kolbay Ildikó énekelt, Darrigo Kornél, selyemfiú és énekes valami borzalmas limonádé chansont eregetett a kevéssé vájt fülekbe... A gyerekes arcú, gyerek megjelenésű kis Gál Franciska fővárosi románcot vagy mit petyegett eléggé kívánatos ajakán. A daliás termetű zsidó legény, Lukács Pál, egyetlenegy verset szavalt - de azt sem tudta. (Heine: Vallomás, „Szeretlek, Ágnes!") Úgy trémázott,

281 hogy szinte megsajnáltam. Körültem az ifjú héber szüzek áradozva libegtek pompás hímjük felé: oh, oh, oh! - Azután a jó kis pofa Németh Juliska énekelt három dalt, pompásan, drámai módon, úgy, hogy bennem is megmozgatta a vért. Jó szájízzel akartam távozni: tehát ennél a pontnál ott hagytam a „Színházi Élet" estéjét.

282 - Igaz! Még az őrült Karinthy Frigyes szellemeskedett az egyes 279 Nem tudni szentpéteri Kun Béláról (1874-1950) vagy barabási Kun Józsefről (18751942) van-e szó. Mindketten jogot tanítottak a debreceni egyetemen. 280 Puskin: Anyegin. 281 Izgult. 282 Pallay Anna (1890-1970): táncosnő, balett-tanár; Kolbay Ildikó (1898-?): énekesnő; DArrigo Kornél (1886-?): operettszínész; Gaál Franciska (1904-1973): színésznő; Lukács Pál (1891-1971): színész; Németh Juliska (1892-?): színésznő.