Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Őszintén szólva: én szatirikus álomjátékot szándékoztam írni a „Jött éve csodáknak" c. darabban, amelynek magam vagyok eltemetett, feltámadt és újra sírba szálló hőse. Ezt is csak Juhász Géza sejtette meg, s azután Kuthi Sándor, a kis zsidó intellektüel.

278 Szóval: 120000 ember közül mégis csak van két megértőm! Hány percent is ez? Hanem a nőknek megadtam ebben a darabomban, amit megérdemelnek tőlem. Velem szemben mindig csak „nyihogó kis lelkes kancák" voltak, mint Hatvanival mondatom. Egyesek nagyon savanyú arccal néznek rám, mások pedig félős bámulattal. Nekem különben az egész előadásból legjobban tetszett a Halasy Mariska pompás két combja. Ezt a drámai hősnőt csak azért bujtattam fekete trikóba, hogy még soha nem látott combjainak összefutó vonalában gyönyörködhessem. Nem csalódtam: szoborszerű szépség bontakozott ki a tragikakosztüm alól. Meg is írtam neki egy levélben, milyen nagy hatással volt rám nem a művészete, hanem a termete. Gondolom, hogy tépi azóta a haját. A darabot ötször adták egymásután. Az első tele házat négy üres követte. Dohnányi hangversenyezik éppen Debrecenben - ki a fene törődnék a Csokonai nyavalygásaival? A Népszerű Főiskolai Tanfolyamon három előadást tartottam Shakespeare történeti drámáiról. Bevezetőnek elmondtam, miben áll a Sh. történeti drámáinak a népszerűsége, sőt időszerűsége ma? Abban, hogy a Koronának, a hatalom jelvényének zaklatottabb sorsa nemigen volt még a Sh. történeti drámáiban sem, mint a mai Európa fölkavarodásában, nemzetek vesztében, országok zuhanásában és új 278 Valószínű a Debreczen című lapban névtelenül megjelent kritikáról van szó. A bíráló nem a darab formai kérdéseit, hanem társadalmi jelentését és jelentőségét vizsgálja: „A főtt éve csodáknak szerzője nem ért a színpadhoz, a reális dolgokhoz, de a szívét nagyon előveszi, könnyeit nem titkolja és klasszikus szatírájával sekszpiri [sic!] módon végigcsap a társadalmi visszásságok nyárspolgári ijedős, érzékeny testén. A csapongó, utolérhetetlen fantázia meseországot teremt meg. Ez szokatlan. Ettől a rövidlátók visszahőkölnek. (...) A bemutató irodalmi jelentőségét csak az csökkentette, hogy Debrecenben zajlott, debreceniek előtt. (...) Neki és költészetének nagy intellektuális megértés, megérzés, szeretet, méltánylás és ilyen kritika illene, ahol az avatatlanok nem csóválhatják nyárspolgári megfontolásoktól ijedősre kiformált, a hétköznapi, szürke életben nagyon álszemérmessé változott fejüket. Mert Oláh Gábor élő személyeket, aktív helyzeteket karakterizál. Ez pedig nagyon hálátlan mesterség. - Különösen akkor, ha a közéletben hangulatot adó, szerepet játszó társadalmi kiválóságok a nézőtérről a színpadon önmaguk maszkját látják és önmaguk hangját hallják." Reméli, ahogy Shakespeare-nél, úgy Oláhnál is „a tisztán látó utókor meglát[j]a bennük az igazi értéket." (Jött éve csodáknak. Eredeti bemutató a Csokonai Színházban. Debreczen, 1924. november 18.)