Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
kor legelőször kukkantott be Helicon berkeibe. Ezt mindig jókedvvel szokta elmesélgetni szívéhez nőtt kenyereseinek.) A hajdani szerkesztő, Rupp Kornél, ismeretlenül is sok buzdító levelet írt Sándornak Debrecenbe. Még akkor pályázatok kecsegtették a fiatal gimnazista óriásokat nemes szellemi csatára. Szép díszkönyvek voltak a pályadíjak. Sándor, V-VIII. gimn. koráig nyert, halommal. Híre lett a padfaragó múzsafiak közt, mint a minden versenyen nyertes paripának. - Tehát Sándornak már „múltja" volt, mikor Gaál Mózesnél, az új szerkesztőnél bekopogott. Rupp, aki elhalt, segédül akarta venni maga mellé a szerkesztésben, ha Pestre kerül. Erre szimatolt a pápaszemes ifjú a változott kormányzat alatt is, nem tudván, hogy az új uralkodónak mindig más kegyeltjei vannak, mint a réginek. Szóval a segédi állást valami Vértes Jóska nevű zsidó legény kaparintotta el orra elől. Szegény Vértes igen tisztességes fiú volt zsidó létére is; hanem Sándor megátkozta még azt a magvat is, melyből kikelt az a fa, mely mannát vagy mi a fenét hullajtott Izrael vándor népének, midőn Jehovával kötött szerződését kalmár módon megszegve, negyvenévi hivatalvesztésre ítéltetett. - Ettől kezdve gyűlölte Mózes-hitű embertársait halálból! Kiveszik a magyar ember szájából a falat kenyeret! Elisszák előle az utolsó korty vizet! Beülnek az irodalom és költészet csarnokaiba, s jeruzsálemi dialektussal osztogatják nemzetközi vér sugalmazta jelszavaikat a nemes magyar népnek! Kihúzzák a földet alólunk, a párnát fejünk alól, a kormánypálcát kezünkből, a koronát fejünkből, az atya Istent hetedik egünkből és tesznek utálatos sémitává mindent, szót, erkölcsöt, igazságot, művészetet, politikát, Istent, Krisztust - a Kárpátoktól le az Al-Dunáig! Haragos versekben is nagyokat csergetett Sándor költő a Zionról álmodozó, de Budapestre ragadó zsidófiliszteusok fenekére. Olyan antiszemita lett a jámbor zöld debreceni mendikánsból 31 , mintha csak Bécs pottyantotta volna a pesti Júdeabeliek feje tetejére. 32 Neheztelt, zohorált sokáig Gaálra; míg a mosolygós szemű székely csengő pengőkkel ki nem engesztelte nagy reményű epikusát. Négy forintot kapott a legelső verséért, amit jutalmaztak (Byron szép arcáról énekelte). 33 Ekkor érezte Sándor legközelebb magát Petőfihez, aki már 5 forintokat is szedegetett némely dalaiért. Költői dicsőség a pesti egyetemi ifjak Egyetemi Körében ragyogott rá váratlan fényességgel és egyszerre. Az Andrássy-palota első emeletén, szemben a Tudo31 A legátust kísérő és ünnepi köszöntőt mondó kisebb diák. 32 Oláh gondolkodása nem volt mentes a korabeli (és a debreceni) közszellem antiszemita és nacionalista vonásaitól, ahogy erről Juhász Nagy Sándornak - később a debreceni progresszió jeles képviselőjének - írt levelei is tanúskodnak: „Ha négy éven keresztül, fokozott mértékben, ilyen jól halad a munka a magyart rágó, nyomorult zsidó nép ellenében: akkor méltó vagy már filozopteri parolámra. - Balkányi = a zsidóság elbukott! Ahaha! Milotai = a magyarság győzött. (...) Hiszen ha még Debrecenben is szabadon áll Izraelnek hamis bálványa, s a modern sémiták nyavajgós dandára rakja alatta az örök tüzet: hova legyünk!" - „Értsétek meg, hogy az én hitem szerint nemcsak zsidó van a világon, aki marja a magyart: hanem van oláh, van horvát, van osztrák is! (...) én minden sehonnai bitangot pokolra szeretnék verni!" (O. G. Juhász Nagy Sándorhoz, 1901. szept. 27. és 1901. nov. 5. - OSZK - Balkányi: B. Miklós erősen asszimilálódott debreceni ügyvéd.) 33 Byron képe alá. Mj.: Tanulók Lapja, 1899. és Bokréta 1902.
