Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Milyen szenzáció volt nekem Kant filozófiájában a tér és idő fogalmának megmagyarázása! Akkor, 22 éves koromban, azt hittem: örök érvényű. Ma, 22 évvel később, 44 éves fővel olvasom a Bergson időelméletét, amelyet Einsteinnek az idő relativitásából fejleszt tovább, jobban mondva: illeszt be a maga filozófiájába - és bizony örömmel látom, Kant sem az utolsó szó az emberi gondolkodás fejlődésében. Hála Istennek! Ti. ez a haladás föltétele. Bergson azt mondja: egy absolutum van a világon, az időélmény. Einstein közbevág: az idő relatív; vagyis többféle idő van, s ami az egyik nézőpontból egyidejűség, az a másikból egymásután, viszont ami az egyikből egymásután, az a másikból egyidejűség. - Most már melyik az igaz: az idő relativitása, v. az idő absolutum volta? Bergson ki akarja ez ellentmondást egyeztetni Tartam és Egyidejűség c. művében (Pantheon-kiadás, 1920., Dienes Valéria fordítása.) (...) • A minap egy kis mokány, szőke bajuszú falusi magyar lép be hozzám; először komótosan lehelyezi tele kosarát és fekete kendőbe kötött másik pakkját, azután levelet ad át; Mikes Lajos ajánlja figyelmembe, Az Est egyik szerkesztője. Dúló Károly ez az érdekes magyar, berekböszörményi lakos, népköltő. Vagy 8 db füzetet rak elém: valamennyi tele írva verssel. A nagy háborúban l-es huszár volt (Bécs), s átnyergeléskor szokta kis noteszébe plajbászolni érdekes, naiv, sokszor kedves verseit. Azt mondja: pénzt szeretne keresni a verseivel, mert otthon az asszony mindig zohorál, mikor nekikönyököl este az asztalnál írni: ugyan mit égeted azt a lámpát, mit irkálod azokat a verseket, nem adnak azért egy fillért sem. - Ez nagyon szívére esett a kis Dúló Károlynak, s elhatározta: pénzzé teszi szellemi vagyonát, meglepi az asszonyt. Azért ment föl Pestre. Több lapnál kopogtatott, de bizony sikertelenül. Pénz nélkül kell visszahanyatlania Berekböszörménybe, nagy elégtételére az okos, reális eszű asszonynak. - Én egy pár sort írtam feleségének: Kedves Dúlóné asszonyom, ne háborgassa az urát, mikor verset ír, mert igen szép versek születnek annál az asztalnál. - A kis parasztköltő megörült ennek a pár sornak: „Ennek nagy hatása lesz" - mondta -, „az írásnak nagy hatása van." - Már ezt tudja. Ellenben elcsodálkozott, mikor azt mondtam neki: ahhoz, hogy valaki jó verseket írjon, sokat kell tanulni. Petőfit ismeri, Arany Jánost nem. Odaadom neki a Toldit (...) A táltosfiú c. regényemet, amelyet 1922. szept. 4-én kezdtem el, most 1924. április 26-án befejeztem. Szép és szomorú munka volt. A harmadik kötet végének a megírása nagyon megrázott; mikor a kis Bakóné haláltusáját írtam, éppúgy fájt a szívem, s éppúgy hullt a könnyem, mint édesanyám vergődött a halálos ágyon. Egy ízben félbe is kellett szakítanom az írást, annyira fájt. (...) A táltosfiúban édes-