Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Mikor mentem a kihalt városon keresztül hazafelé, a 22 fokos hidegben nyikorgott-csikorgott a hó talpam alatt, s a rideg világűrben úgy lobogtak a csillagok, mintha élö szemek lettek volna. Vagy hiszen azok is voltak. Kihűlt szobámat nem fűtötte be inasom. Mert az inasom magam vagyok. Elbúsongtam a kis legény lakáson. Édesanyám jutott eszembe, aki porrá válva enyészik odakint a Hatvan utcai temetőben, a megfagyott föld alatt. 1924 Emerson azt mondja: nagy emberek azért vannak, hogy legyenek még nagyobbak. - Ez azt tenné, hogy minden új nagy emberünk nagyobb a megelőző nagy embernél, vagyis: hogy szellemi tökéletesebbülésünkben haladás mutatkozik. Azonban ez nagyon kétséges. Sőt, talán nem is kétséges. Platón oly mindent átölelő szellem, Szókratész oly tökéletes jellem, hogy bizony, a 20. századig sem találom párjukat. Már pedig Emerson értelmében minden új nagy ember összessége volna az addigi nagy embereknek; mint az egymás alá írt számösszegek az összeadásnál fokonként mind magokban hordják az előbbi számcsoportok összegét. Szeretném, ha a matematika törvényei a lelki életben is érvényesek volnának. Mert a mindenség egysége azt hozza magával, hogy a természeti törvények szerint igazodnak a lelki élet jelenségei is. Ezt még nem tudjuk bebizonyítani. Ha ez érvényes volna, akkor pl. Ady Endre, vagy - bocsánat - Oláh Gábor, összessége, foglalata volna minden eddig élt nagy költőnek. Milyen gyönyörű volna ez! Csakhogy manapság még a diákok sem hinnék el. * A gondolatok fegyverével küzdöttem húsz éven át Magyarországnak Ausztriától való elszakadásáért - és megértem azt az időt, hogy Magyarország független Ausztriától. (Csak vissza ne bolonduljanak újra hozzá a szegény magyarok.) Hirdettem és hirdetem, hogy a művészetek intenzív bevitele a mindennapi életbe: léleknemesítéssel jár még a legalsó fokú tömegnél is. írói, költői célom a magam lelke titkainak föltárásán kívül mindig az volt, hogy a mi rendkívül szép és gazdag nyelvünket a zengés és ragyogás legmagasabb fokára emelten mutassam be. Ez a politikai, etikai és esztétikai hármas cél ma is oly tisztán ragyog előttem, mint az Orion hét csillaga. Aki majd az életemet és munkásságomat vizsgálja, ebből a három szempontból induljon ki. - Még egyet szeretnék, de erre már rövid az életem és fáradt a lelkem: az életerőm trombitáját fújni meg a betemetett Magyarország fölött. Szörnyű szomorú az irodalmunk lelke, különösen mióta Jókai itt hagyott bennünket. Nincs a nemzetünknek honnan meríteni reménységet. A végleges elfásulás szürke korszaka fenyeget. (...)