Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Egész Európa ünnepli Petőfit. Szép volt a finnek kegyelete, szép a franciák párizsi lánggyújtása; szép a spanyoloké, szép az olaszoké, németeké. De nekem legszebb az orosz diákok meghatottsága, akik a világháború idején foglyokként nyomorogtak itt Magyarországon, s mikor egyszer Kiskőrösön beléptek a Petőfi szülőházába, térdre ereszkedtek és mintha templomban lettek volna, úgy imádkoztak... Különben: fáj és bánt, hogy a párizsiak inkább a szabadságért elesett hőst, mint a páratlan költőt ünnepelték benne. Szabolcska Mihály, a Temesváron - Mare Romániában! - élő költő, itt járt február közepén Debrecenben, felolvasott a Csokonai Kör Petőfi-ünnepén.

218 Pompás, tatár koponyája ma is meglepi az embert, egy leányismerősömet egyenest megdöbbentette; homloka olyan markánsan horgad előre a szemei fölé, hogy faltörő kosnak rémlik az egész feje; szemöldöke sátáni kígyózású; szóval igen kevéssé kellemes jelenség. És ez a bikafejű ember, ez a magas alak, írja Magyarországon a legkedvesebb, legleányosabb verseket. Micsoda kontraszt! Petőfi feje kívülről is megfelelt a belsőjének. No de sebaj. Szabolcska nem Petőfi, csak olyan kellemes dúdoló. A homlokán különben forradás látszik; olyan, mint a vashomlokú Detre, mikor kivették koponyájából a félig beletört nyilat.

219 Mondtam is ezt neki; nevette. Az ő homloksebe máshonnan ered: tavaly meglékelték a koponyáját, valami agytályog fenyegette az életét. Ady csak versben írta, hogy: meglékeli koponyáját, hadd lássa a disznófejű Nagyúr: mi lakik benne. Szabolcska valósággal megbékéltette. .. azt mondják, mikor a nem disznófejű Nagyúr belenézett, rendkívül meglepődött, mert sötétségen kívül semmit sem talált benne... De ez csak ráfogás. - Ad vocem

220 Ady! Ezelőtt vagy tizenöt évvel azt mondta itt Debrecenben Szabolcska Adyról: meglássátok, három év múlva azt se tudják, élt-e valaha? Azóta eltölt ötször három év, és Adyról már Kínában is tudják, hogy élt és magyar verseket írt. A huncut idő rácáfolt bikahomlokú Szabolcska bátyámra. De még ez semmi. A valami az, hogy Szabolcska, este a banketten, beismerte Ady nagyságát! „Szertelen, de nagy költő volt" - mondja. Bizony az. Szertelenül nagy költő. Hej, pedig míg Ady élt, hogy ócsárolta, hogy átkozta. Két jelzője volt rá: beteg és bolond. Haj bizony, a lángész nem valami kellemes terheltség; a viselőjének súlyosabb, mint 218 Ezen az esten (1923. február 16.) köszöntötte Szabolcska Mihályt a Csokonai Kör, „a kollégium és a tiszántúli egyházkerület nevében Baltazár Dezső, a kollégiumi ifjúság és a kántus nevében Peleskey Sándor szenior és Szabolcska Mihályhoz c. versével Baja Mihály. Válaszolva az üdvözlésekre, kijelentette Szabolcska, hogy őt Debrecen tette poétává." (Asztalos 206.) 219 „Nyila itt van most is, csontomba temetve: /Azóta nevem lőn: vashomlokú Detre." (Arany János: Buda halála.) 220 Erről jut eszembe.