Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

ban is hirdettem, de még akkor lehurrogtak vagy kinevettek érte. Most legalább már látják a külsőmet. Ez is valami. Szemünkön keresztül érzékeljük a csodákat. Van rá remény, hogy a ruhám után, s azon belül meglátják a testemet, s valamikor, nagy idők múltán, majd a lelkemet is. Ekkor már bizonyosan nem élek; mert az ember mindig zavarja a kortársak előtt a művészt, elfödi vagy torzítja. Ha majd „eszmévé finomulok", mint Arany oly kitűnően mondja,

193 végleges ítéletet lehet rólam mondani. Istenem, hogy megváltoznak majd az arányok! Azok, akik ma oly nagyoknak látszanak az élők között, hogy eltörpülnek, hogy szétfoszlanak majd a távolság ködében! Hogy fedeznek majd föl engemet hirtelen rám bukkanó lelkek! Hogy fogják csodálni szellemem nagyságát, ti. teljességét, vagy más szóval, sokoldalúságát. Ma még éppen az zavarja az embereket, hogy százféle kiszögellését látják művészetemnek, s nem tudják, mit tartsanak hát döntőnek? Egyik azt mondja: kitűnő lírikus, gyönyörű verseket ír; másik szerint pompás epikus lappang bennem; harmadik nagy regényírónak lát, negyedik azt mondja: esztétikusnak elsőrangú... Természetesen, mindenikben lehet igazság, de valamennyi lehet félítélet is. Valamikor ezek a kiszögellések művészi kristályrendszerbe verődnek, s a nézőpont távolodásával és magasodásával áttekinthető és értékelhető lesz az egész. Bizony, ennek idő kell. Egy mindig tisztán állott előttem: nekem a világot kell kifejeznem, a maga páratlan gazdagságában és megrészegítő szépségében. (Költészetemnek ezt a „részegítő" hatását az öreg Rákosi vette legelőbb észre; most is írja, hogy a Napkeleti királyfi ilyen szédítő hatást tett reá.

194 - Barátaim régebben a Viola elbukott c. költői elbeszélésemről mondták. Másokat a Keletiek nyugaton, ismét másokat a Szegény magyarok itattak a művészet piros borával.) Csak egyet nem tudok magamnak megmagyarázni: hogy fejlődhetett az én fantáziám ilyen színessé, és mindent átfogóvá - ebben a fakó és mindentől elzárt Debrecenben? Ezt magyarázza meg valaki, ha tudja... Az ellentétesség törvényénél 193 „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; / Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul, / Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye..." (Arany János: Széchenyi emlékezete.) 194 Levele elején Rákosi dicséri a darabot: „az egy poétái fantáziának oly gazdagságával, fényével, szinte virtuozitásával van megírva, hogy szinte káprázatosnak mondható. Vannak részei, melyek szinte részegítők. (...) Egy lírikus tobzódás az egész mû." Majd az ebből adódó veszedelmekre is figyelmezteti Oláht: a darab vezéreszméjét épp csak sejtheti a befogadó, mesei tónustól idegen alakok szerepeltetése, a színpadi előadás nehézségei. (Rákosi Jenő O. G.-hoz, 1922. okt. 29. - DIM) - Rákosi mellékelte Hevesi Sándor bírálatát is, aki hasonló kifogásokat fogalmazott meg: „Elolvastam Oláh Gábor Napkeleti királyfi című színművét s fájdalommal kell megállapítanom, hogy e tündérjáték se mint mese, se mint színpadi mű nem állja meg helyét. (...) a mese teljesen hiányzik Oláh darabjából. S aztán homályos, megokolatlan és érdektelen marad minden, ami a darabban történik. A szimbólumok nem élnek, a történések nem szimbolikusak. így aztán a felvonások nem is felvonások, hanem csak fejezetek: epikai részletek, belső motivikus összefüggés nélkül. Egyetlen kvalitása: lírája és verselése..." (Hevesi Sándor Rákosi Jenőhöz, 1922. december DIM)