Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

amely nem túlszárnyalással, nem letöréssel, nem háborúkkal, hanem egyesítéssel, az egész föld néptömegének kihasználásával és egymásrautalásával próbálná az élet nagy kérdését megoldani. Miért ne lehetne az iparállamok helyett tudósállam? Az agrárországok helyett művészország? Olyan fiatal még az emberiség, hogy a változásnak, fejlődésnek ezer lehetősége bontakozhatik ki a jövő ködéből. Csak az a borzasztó, hogy az egyes ember élete legfeljebb 80 esztendő! Szeretnék legalább ötezer évet élni egyfolytában; akkor körülbelül sejteném: mi a földi élet értelme és célja. Az iskolánk Petőfi-ünnepélyén elszavaltam a Petőfi feje c. prózában írt költeményemet,

191 s a tanártársaim majd hanyatt estek bámulatukban. Úgy veszem észre, most hallottak először. Húsz éve szerepelek ebben a nehéz levegőjű városban, s a kartársaim egy véletlen beugrás alkalmával jönnek rá, hogy nini, milyen különös ember él miköztünk. Azt mondják: nagyon félelmetes hatást tett rájuk ez a versem. Engem roppant mulattat a jámborok szemepislogása. (...) Penuira liberorum libros construxi.

192 Úgy érzem, mintha kedves, szöszke és barna fiúk, leányok ülnének körültem, mikor esténként hazajövök és kinyitom kis szobájuk üveges ajtaját: könyvtáramat. Ott liheg, ott dobog, ott lobog valamennyiben az én Énem, az én vérem, az én lelkem. Látom bennük kölyök-magamat, siheder-magamat, küzdő magamat, elhanyatló és újra talpra álló magamat, s lassan győzedelmeskedő magamat. Mindenki azért jön a világra, hogy végrehajtson valamit. Az én életem feladata: megírni, eldalolni, elmondani mindazt, ami csak valaha megborzolta lelkem tavát, vagy alapig zavarta indulataim tengerét. Oh, nem olyan semmiség a nemzetünk hegedűjének, trombitájának vagy orgonájának lenni! Különösen, mikor a dallamhoz a szöveget is mi szerezzük. Életem vezércsillaga: a Szépség. Ezt dalolom, ezt imádom, ennek emelek sok, sok templomot. Ez az Isten az egyetlen, amelyik nem kér soha áldozatot, nem büntet, nem hagy cserben. Olyan régi, mint a világ, s olyan ifjú, mint a megszülető reggel. Ez mindent pótol, mindennel fölér. Nővel, szeretővel, feleséggel, családdal, gyermekkel, vagyonnal, hatalommal, dicsőséggel. Milyen különös: hogy oly kevesen találkoznak vele Magyarországon! Végre, szegény kortársaim is kezdenek rájönni, hogy Vörösmarty óta nem volt a magyar nyelvnek olyan művésze, mint Oláh Gábor. Én ezt már 26 éves korom191 Mj.: Magyar Jövő Almanachja, 1922. 192 A könyvek hiánya könyveket szül.