Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

életét, írásait tagadva, belép, talán a Fioretti hatása alatt, 187 a ferencesek rendjébe, utolsó autogramos arcképét átnyújtja a rend főnökének, „Krisztusban kedves test­vérének" - s a súlyos kolostorkapu becsapódik mögötte. - De nem örökre. Most újabban egy éjféli kiáltvánnyal ismét mozgósítja fiumei híveit. 188 Ezután mi következik? (Kosztolányi cikke a P. H.-ban) 189 Október 30-án meghalt Gárdonyi Géza is. Apáthy István, Beöthy Zsolt, Gárdonyi Géza. Egy év alatt. Sok! Gárdonyival mindig szerettem volna találkozni, készültem is hozzá Egerbe - s íme, az öreg elment előlem. Nem tudom, milyen ember volt, de Egerbe húzódása nagyon rokonszenvessé tette előttem. Mintha itt egyformán gondolkoznánk. Mint író: szinte páratlan; oly komolyan veszi a művészetét, hogy sokszor templomban érezzük vele magunkat. Már 1910-ben megírtam róla, hogy költészete: maga a magyar élet. Azt hiszem, mindig is az marad. - Mikor A bor c. darabját először láttam Pesten, az öreg Nemzeti Színházban: a támfás székek közönsége sírt. Meg­indultságában. (S ugyanakkor a pesti színházi bennfentesek azt rebesgették: a da­rab megbukott!) Az én falum c. könyve talán minden másnál szebben és igazabban őrzi Magyarország lelkét. Igen, Ziegler Géza, te valami németből átmagyarosodott Gárdonyi, az idegen érdeklődő, s minden különös szépet meglátó szemével, de a vérbeli magyar szívével formáltad örök szobrokká nemzetünk Panteonába remek­be teremtett alakjaidat. Emőke halhatatlan, még a világköltészetben is az. 190 - Lé­lekvándorlás, spiritizmus, miszticizmus... És hozzá józan, művészi fej. Különös keverék. Különös ember volt ez a Gárdonyi. - Utána: csend, csend és üresség, üresség. (...) Az emberiségnek körülbelül az a legnagyobb jótevője, aki legkevesebbet gon­dol vele. Mert akik gondolnak vele, rendesen milliókat tesznek tönkre, hogy né­hány ezret boldogítsanak. Ezért vagyok én halálos ellensége minden politikai mozgalomnak, amely nemzetmentést vagy világboldogítást írt a zászlójára. - Úgy látom, a föld népének tisztán állami, tisztán politikai szempontból igazgatni a sor­sát: idejétmúlt valami. Más, új alapelvnek kell kifejlődnie, amely szerint élünk és halunk, versengünk és szövetkezünk egymással, mi, földi nemzetek. A hatalmi fokozatok örökös romlásba visznek minden fajt. Hogy hatalmi törekvéseink ősi ösztönök volnának, amelyeket nem lehet belőlünk kiirtani - elhiszem; de a kenyé­rért való harcot át lehetne váltani egy magasabb, kevéssé akarati vagy erőbeli alapra, 187 I Fioretti ái San Francesco: Szent Ferenc legnagyobb értékű életrajza, iss Mussolinival együtt a fasiszta hatalomátvétel mellett agitált. 189 Kosztolányi Dezső: D'Annunzio dióhéjban. Pesti Hírlap, 1922. október 15. 190 A láthatatlan ember hősnője.

Next

/
Thumbnails
Contents