Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

A Méliusz-cég rögtön hozzákezdett kiszedve heverő regényem, a Fekete Angyal nyomtatásához.

166 Karácsonyra 30000 koronát nyomtak kezembe, az első kiadás még fennlevő honorárium részleteként. Negyvenezer koronát kaptam az első 5000 példányért. Ez eddig a legjobb díjazásom. - Ebben az évben ötvenezer koronát kerestem az írói munkásságommal. De meg is kellett dolgoznom érte. (...) (...) Január elején újra négyszer adták gyalázatosan rossz operettemet, a Fekete pillangót, s ez a gyalázatosan rossz debreceni közönség négyszer töltötte meg a színházat. Hát érdemes ezeknek művészi dolgot adni? Gyöngyöt a malacok elébe? Eh, korpa kell ezeknek és moslék, mint röfögő malacaiknak. (...) Fekete angyal c. regényem nagyon tetszik a debrecenieknek. Egy kicsit szurkolok, mikor nekik tetszik valami. Mert az rendesen rossz. Ezzel nem akarom új könyvemet lesajnálni. Valószínű, azért dicsérik a debreceniek, mert róluk nincs benne szó. Bezzeg fáznak az Álmodó magyaroktóV. Minden héten kérdi valaki: „ugye, nem jelenik az meg soha könyv alakban?" (Legforróbb vágyukat öntik beteljesülni vélt kérdésük alakjába.) Én még nem tudom, mikor juttatom szegény álmodóimat tető alá, de ijesztek minden kérdezőt: hogyne jelenne meg, persze hogy megjelenik! Baja Miska barátom, aki a múlt ősz óta debreceni pap, márciusban Baltazár püspökkel kimegy Amerikába. 12 darab könyvemet belegyömöszöltem a ládájába: adja el odakint a magyaroknak. Ha túlad rajtuk: nyolcezer korona üti a markomat; amerikai értékben mindössze 13 dollár. Mindenik könyvbe írtam valami gondolatot vagy verset, így talán értékesebbnek vagy érdekesebbnek találják a reklám nélkül peselni sem tudó amerikaiak. (...) 166 Az előszó szerint Oláh e regényében azt akarta megmutatni, „hogyan torzult el sokszor a legönfeláldozóbb katona is forradalmárrá." Később a Kiáltó szó a pusztába című írásában összehasonlította Zilahy Lajos Szökevény című regényével: ekkor már (1931) „...Zilahy sokkal merészebben ír[hatottj a magyarság gyászos szerepéről a világháborúban, mint én ezelőtt nyolc évvel. Európának a magyar volt az az egyetlen ostoba népe, aki azt sem tudta: miért ontja életét-vérét? De ontotta..." (Oláh 1931, 233.) (...)