Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

éves fővel. Mindig csak úgy mondja: „Az én imádott Endrém..." Ő nemcsak fiát szerette és féltette benne, hanem a költőt is. Egyszer, még Endre életében, fönt Pesten, megható kedvességgel mondta fia barátai előtt: „Csak ezzel a Rákosival tudnánk bírni". Rákosi Jenőt érezte ő is fia költészete legerősebb ellenségének. Azzal szeretett volna leszámolni, hogy Endrének semmi, senki ne zavarja teljes diadalát. Azt mondja: mindig csak teljes erejében, szépségében szereti Endrét emlékezetébe idézni; a beteg, összerokkant idejéből fáj rágondolnia. Mondja, hogy Mindszenten sokat emlegetett engemet is előtte. Bizony, magyar költő édesanyjának nem tudok kedvesebb, szolidabb és szebb asszonyt elképzelni, mint Ady Lőrincné. Ami finomság, nőiesség van Ady költészetében: az ettől az asszonytól való. Ami hetykeség, dacosság, darabosság és hamiskásság volt az emberben: az az apjából való. Nagy lelki gyönyörűséggel láttam a két összetevőt, amelyből Ady Endre egyénisége kialakult. Ami új elem benne, ami egyik elődben sincs meg: az az ő betegsége. Ez festette sötéten alá az örökölt színes, arany-vonásokat. Mostanában megint kezd a magyarság figyelme felém is fordulni. Olyan üres ez a kis ország, hogy még engemet is észrevesznek. Soha nem szerettem, mindig zavart, ha emberi voltommal foglalkoztak a hír heroldjai. Nem zavarom éppen el a pesti újságíró fiút, aki lelkem körül próbál babrálni, de bizony belőlem öt napig se tud kivenni egy fél cikkre valót. Ezen roppant kétségbe vannak esve, én pedig roppant mulatok. Nem akarok szomorú látványossága lenni homokos Debrecennek. Már pedig ilyenforma szerepet szeretnének a nyakamba akasztani ezek az új magyarok. Majd talán a boldogabb időben... Most örülök még a szakadatlan munkának, az örökös tervezésnek. Sok helye van még a be nem tölt ígéreteknek, sok híja van még annak a nagy hídnak, mely az én alfámat összeköti az ómegával. Addig, míg ez kész nincs, kis pesti vigécek, várjatok! Móricz Zsigmond feleségestől betoppant Debrecenbe. Furcsa emberek ezek. Zsiga ravasz, sunyi, furfangos paraszt, akire sok hasonló figurájában rá lehet ismerni. Nagyon vigyáz minden szavára - mintha azokért is külön honoráriumot kérne hallgatóságától. Pompásan ért a pénzcsináláshoz! Pusztán írói keresetéből vett földet és építtetett nyaralót Leányfalván, már harminc s egynéhány éves korára. Érdekes író volna, csakhogy alig van egész munkája. Valami hiányzik belőle a Szépség. Annyira földön csúszik egész költészete, hogy az ember mindig a savanyú kovász szagát érzi belőle. Hatalmas erő lappang benne, de még eddig nem bírta kifejteni, művészi ökonómiával. Magyarsága első rangú, a tiszta népiesség talajából nőtt ki. Csakhogy kesernyés, sokszor kegyetlen világfelfogása elridegíti az embert, ha olvassa. Sokszor bosszankodtam, sokszor unatkoztam, sokszor gyönyörködtem könyve mellett. - Most lefordíttatta (Horváth Henrikkel) A fáklya c.