Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

- Mikor ezt nótát húztam, Tisza kegyelmes úrnak mindig kigördült a könny a szeméből; úgy dalolta: „Mondja meg hát ez a világ szemembe: kinek mijét loptam el életembe!" Hm. Tisza István tehát ilyenkor magát dalolta! S csak Magyari Imre cigányprímás előtt nyitotta meg egy percre a lelkét: Fájt neki kimondhatatlanul, hogy az értetlen Magyarország kígyót-békát rákiált, oktalanul. Nagyon érdekes! Színtiszta magyar jellemvonás! Csak a muzsikaszónál, egy régi magyar nóta hangjainál tudott ennyire ellágyulni a vasember, hogy a könnyei peregtek. Nagyon szép, nagyon tragikus jelenet. Tisza István nagyságát akkor éreztem legelőször, mikor egy barátjához írt levelét olvastam elsőéves pesti jogász korából, amikor mindössze 15 éves volt! Olyan komoly, megállapodott, mély, tisztánlátó megjegyzéseket tesz apja politikájára, a magyarság akkori állapotára, Magyarországnak és a dinasztiának egymáshoz való viszonyára, hogy egész emberi és államférfiúi életének alapvető programját láttam benne. így közönséges lélek nem lát 15 éves fővel! ...Május utolsó napján kedvemben jártak az istenek. Este, borult ég alatt, szitáló esőben, amint sétálok a Mester utcán, egy világos ablak kacag a fekete éjszakába. Vonzott a fény, mint pillangót a gyertyaláng. Benézek az ablakon - hát olyat dobban szívem, hogy kívül is hallik! Egy szép sugár, fiatal leány áll a villanyfényben félmeztelenül; az inget lebocsátotta válláról és fölhúzta a combjairól, csak a tomporát, ágyékát takarta. Édes, drága kis szűzi mellét, karcsú, tarsosi márvány derekát, pompás lábszárait egész combtövig kitárta a szemtelen fénynek. Halálosan szeretem a szép leánykeblet! A világ legédesebb szépsége! Úgy néztem, hogy az ablak üvegei olvadni kezdettek. Ekkor a másik szobából bejön egy másik kis leány, olyan 14-15 éves forma, szőke, telt alak, ismerem az utcáról - s elkezd ott előttem vetkőzni. Inge nagyon rövid és oldalt hasított volt, olyan félrómaias, mint az ókori kurtizánoké; láthattam angyali szép keblét, gyönyörű öntésű tomporát, s izgatóan összehajló térdecskéit, telt combját. Oly kedves volt, mintha csak álmaimban jelent volna meg. Néztem, néztem, néztem, előrehajolva, mintha szívem, lelkem a szememben volna. Csodaszép volt! Felüdítő lelki fürdő. .. .És másnap, ahogy ott megyek el a házak előtt, az a kis szőke kövér, a hasított ingű, olyan huncutkásan mosolyog rám és kapja félre fitos kis orrát, mintha észrevette volna, hogy én meglestem rózsaszínű meztelenségét. Sőt! A másik, az a sugár, magas, kiszaladt a kapuba és utánam bámult; visszanéztem - észrevettem, rajtakaptam - megrettenve beszaladt. Roppant aranyos volt! Úgy látszik, vala-