Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

derékszög. Ha már ilyen művészien tökéletes a fizikumom: a természet alaptörvényei szerint éppily művészien tökéletesnek kell lennie a pszichikumomnak is. Csakhogy ezt még nem látják, nem is láthatják egészen, csak halálom után. - Nem utolsó gondolat: így tisztában lenni magunkkal, olyan időben, mikor még mindig holdkórosan vonít ránk az értetlenség és a megdöbbent nyárspolgáriság. Álmodó magyarok c. regényemnek éppen az a része folyik a „Virradat"-ban, amely IV. Károly debreceni látogatását festi - húsvét vasárnapján - amikor, mint a villámcsapás, jön a hír: hogy IV. Károly váratlan Szombathelyen termett, s onnan Budára autózott, s egyszer csak megállt az ámulatában legyökerező Horthy Miklós előtt: „Itt vagyok. Át akarom venni Magyarország kormányát". - Hogy mit beszélhettek a kormányzóval három és fél órán keresztül, azt csak ők tudják ketten; de az bizonyos, hogy Horthy tanácsára rögtön elhagyta Budapestet és most Szombathelyen várja sorsának eldőlését. - Az a hír, hogy a katolikus főpapság ugratta be szegény Karl, der plötzliche-t ebbe az államcsínynek készülődött játékba. Nagyon rosszul tette, mert kompromittálta vele a királyt is, a kormányt is. A nemzetgyűlés egyhangúlag helyeselte Horthy intézkedését és kimondta, hogy a kormány átvétele csakis törvényes úton (= nemzetszavazás, szabad királyválasztás útján) történhetik. IV. Károlynak szörnyen fontos lehet a magyar trón megtartása, mert álnéven szökött át hozzánk Svájcból, három kilométert gyalogolt, három éjszakát nem aludt, s kitette magát Bécsben is, Pesten is a felismerésnek. Ha a magyarságnak volna egy parány önszeretete, önérzete és távolbalátása: mindent elkövetne, hogy ezektől a szánalmas és nem jó Habsburgoktól örök időkre megszabaduljon. De minthogy a magyar ész, legalább a királykérdés ügyében, fonákja minden józan gondolkozásnak: majd megbolondul az arisztokrata Magyarország, csak hogy leláncolhassa magát a fiatal osztrák katonatiszt lábaihoz. Oh, mikor nő már be a fejed lágya, te nagy gyermek Magyar?! Egy Medgyessy nevű pesti szobrász (debreceni fiú) járt most nálam.

148 Nagyszerű és kedves naivitással beszélte el: hogyan ejtett meg Galíciában a háború alatt egy kis vad lengyel leányt, hogyan született tőle gyermeke; hogy kellett erőszakkal pokrócba takarni a vajúdó nőt, mikor nem akart kórházba menni, leszülni, mert azt mondta: „aki odakerül, az meghal." Pompás humorral adta elő: milyen volt találkozásuk, a szülés után. Előre meghagyta neki, hogy ha nem fiút hoz a világra: falhoz mázolja. A kis vad nő komolyan vette, s reszketve, sírva takargatta pici leányát, valahogy falhoz ne csapja ez a kis szakállas, kék szemű gnóm. Elmondta: milyen fényes keresztelőt csaptak a kis Senki leányának, akit négy névre kereszteltek, négyféle pap celebrálásával. A tiszttársai bölcsőt faragtak neki, s el148 Medgyessy Ferenc (1881-1958): szobrász.