Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

halmozták mindenféle ajándékkal. - És mindez ott zajlott le az orosz front mögött, 3-4 kilométernyire. A Szerelem még IV. Károlynál is vakmerőbb és meglepőbb. Nekem roppant tetszik az ilyen história. Regényes. (...) Olvasom Tormay Cécile Bujdosó Könyvéi. Nagyszerű magyar asszony ez a Tormay! Felsóhajt belőlem a keserűség: miért nem olyan okosak a magyar férfiak, mint a magyar asszonyok? - Ez a tisztán látó nő tévedhet némely dologban; de egyben igaza van: Magyarországot ostoba vagy gonosz politikusai teszik és tették tönkre. Ez borzasztó vád az arisztokratáinkra, mert a politikusaink, a vezetők, az ő soraikból kerültek ki. - íme, a royalista - arisztokrata - legitimista - Karlista Tormay ugyanazt mondja, amit Kunfiék, a radikális és kommunista vezérek. - És politikusaink tanultak ebből? Dehogy! Még veszettebbül tépdesik szerencsétlen, csonka Magyarországot. Ide egy korlátlan Despota kellene. (...) Ezelőtt tíz évvel világpolgárnak éreztem magamat, s büszkeségem az volt, hogy az angollal éppúgy tartom az emberi testvériséget, mint az orosszal. A Földet világtestnek láttam, az embert: egységes istendarabnak. Örök szépségről, a művészetek kimondhatatlan hatalmáról álmodoztam... Mióta a trianoni béke szétszaggatta a Magyarságot: nem tudok, nem bírok olyan goethei magaslaton élni, mint eddig. A Földet földarabolt abrosznak látom, amelyen tragikus fokozatossággal szűkül összébb és összébb a magyarság földdarabja. Nemcsak az angolt és az oroszt érzem magamtól rettentően távol eső fajnak, hanem még a „magyarság" belső körében is alig-alig látom a velem teljesen egytestű, egyvérű magyart. Tudom, hogy ez szomorú, kis horizontú életbe dob engemet, művészetemmel, világfelfogásommal - és mégsem tudok belőle menekülni. Talán nem is akarok. Az Emberiség nemzetközi egy érzésén belül, mint kisebb kör, ott piheg a nemzeti együttérzés köre is, de éppolyan természetes, mint az a nagy. Ne csudálkozzék rajtam senki, ha pl. a tótot vagy a zsidót nem nézem olyan szemmel ezután, mint a dunántúli vagy a Tisza melléki magyart. (...) * Szeretném már egyszer egész tisztán és részletesen összefoglalni húszéves korom óta kialakult világnézetemet. Azt a világnézetet, amelynek írói munkásságom is kisugárzása. Sőt az irodalomban még korlátlanabbul és hiánytalanabbul vihetem keresztül világfelfogásomat, mint az eleven életben; mert a gondolatok útjának nincs gátja, de az ember, akár király, akár koldus, untalanul emberekbe és érdekekbe ütközik, s az elgondolt egyenes irányból hol jobbra, hol balra kitér. Minthogy a nagy Egyéniségek kultuszából indult ki világfelfogásom, természetesen: a társadalomban is a vezéregyéniségek hatalmától hiszem és várom a nagy fordulatokat a haladás szakadatlan útján. - Mi volna az Emberiség célja, ha nem