Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
kétkrajcáros üres papírszipkát szortyogtatott órák hosszat, a kutyalelkű pernahajderek nagy mulatságára. Azután órákra mindig azzal lépett be, jobb tenyerét a bal tenyerébe csapkodva: „Vigyázzunk! Haladjunk! Jó órát csináljunk! Most ne bosszantsatok fel, fiúk, mert az éccaka keveset aludtam, a kisfiamnak foga jött, sírt... Hallottad, vén szamár? Mondjad hát, mi a backen ige imperfectuma? Bacte?! Ülj le, ostoba! Az öreg ördög vigyen el! No, most már tönkretették a napomat! Jó éjszakát kívánok! Ez olyan szekunda, nézd, mint egy ház!" És így tovább, 8-9-ig, 9-10-ig, 10-11-ig. Kellemetlen, rikácsoló hangja nem imponált a fiúknak, csak a fülöket sértette. Sándort is tanította harmadik, negyedik osztályos korában. Már ott megszerette a kis konok fiút, mert negyedikben német verseket fordítgatott magyarra és illusztrációkat készített Arany Toldijához. Ez nagyon meglepte a jó Varga Bálintot; attól fogva mindig gyöngédebben bánt vele, mint a többi fülessel. Most, hogy Sándor négy év múltán látta, úgy találta, igen megőszült, megtört. Haj! az ilyen idegbontó élet megőrli a vasszerkezetű embereket is, hát a kis görbe vállú Bálintokat hogy ne! A felesége áldott jó asszony. Igazán művelt lélek, a szó legszentebb értelmében. Sokat, sokat tudott asszony létére, akinek a büszke és gúnyos férfiak csak annyi eszet szántak, hogy ha esik az eső, legyen esze beállani az eresz alá. Ez a tanárné nemcsak gyermekeket nevelt, s házat vezetett, hanem segítette férjét a németben, a franciában, mert körülbelöl jobban értett mindegyikhez Bálint úrnál. És ez az ideges ember mennyi, de mennyi keserves órát keserített reá! Kiállhatatlan természetével próbára tette a jézusi türelem mind a hét fokát! S az asszony akkor is csak úgy mondta neki, galambi szelídséggel: „Nézd, fiam - ez így, az meg úgy." Sándor, a Hortobágy mentéről ide, Pestre szalasztott agyasfejes parasztfiú, sokszor megcsóválta bent a fejét és morgott magában: Csudálatos! Csudálatos!... Vad volt Sándor, mint az éretlen alma. Zöld és keserű. Bálint úr először is hupikék nyakkendőt szerzett neki a Kálvin téren. Azután hurcolta Kispestről végig az Üllői úton, be a teméntelen nagy Egyetemre. Megismertette az egyenruhás szolgákkal, azután indexet vettek és beíratta. Szó, ami szó, Bálint úr nélkül igen gyenge legény lett volna Sándor legény, mert debreceni szeme elkáprádzott ebben a pesti forgatagban. Egyetemi hallgató volt hát Sándor! Bár előbb a színiakadémiába akart erővel lovagolni. Onképzőköri sikerei, műkedvelő színjátszásai vakmerő ábrándokat vertek fel lelkében, vagy Kean, vagy Coquelin, vagy Ujházy! 26 Bálint úrnak ismerőse volt a Nemzeti Színház akadémiájának igazgatója, be tudta volna ajánlani. Hanem Sándor mégis szepegett: hátha beletörik a kis bicska? Szégyennel kezdje pesti futását, mely annyi névtelen dicsőséggel, új élettel kecsegtette? Nem... Meg aztán édesanyja is majdhogy átok alatt nem kérte a színpadról való lemondásra. Vasfejű apja hitét már ismerjük a színészetről. így nem csoda, ha bennszakadt markában Sándornak nagyotmerő szándéka. Nem lett színész; de a színpadtól nem bírt megválni, mint ahogy majd meglátjuk. 26 Kean, Edmond (1787-1833): híres angol Shakespeare-színész; Coquelin Aîné eredetileg Benot-Constant (1841-1909): francia színész; Újházi Ede (1844-1915): színész.
