Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
Micsoda érzékeny egy faj ez az Arany János-i makáma-hős faj! 138 Hogy számon tartja: ki van mellette, ki nincs, és ki van ellene? A zsidókérdést én soha nem tartottam olyan sorsdöntő valaminek, mint a mostani időkben fölfújják. A zsidót éppoly nemzetiségnek tekintem a fajtámhoz mérten, mint a tótot, a svábot, a cipszert. Hogy a vallása, világfelfogása keleti, az igaz; itt a lényeges különbség köztünk. De azért ellakhatik mellettem, ha nem lop meg és nem ócsárol. Mindenesetre, magyarra esik a választásom, ha egy zsidó és egy nem zsidó közt kell választanom. Bárcsak olyan kitartó szolidaritás, faji öntudat volna bennünk magyarokban, mint van bennetek, zsidók! - Figyelmeztetőnek rögtön kaptam Pestről egy filoszemita röpiratot: „A dolgozó zsidó" címen, amelyet állítólag egy „keresztény magyar" írt, egekig magasztalván benne a türelmes, kitartó és takarékos zsidóságot. Rajtam se nem javított, se nem rontott. Ellenben, találtam a példái között egy jellemzőt; ide is írom, hátha felhasználhatom még valaha: „Egy zsidó az 1870-es években a vásárok és búcsúk népének a láda tetejéről bohócruhában, belisztezett arccal, veszett ordítással hirdette, hogy a kezében tartott ceruza ára 10 forint, de ő kilencért már egy kis noteszt is ad hozzá; azonban ha a vevő ceruzahegyező kést is kíván (hogy írhasson a babájának), ezért 8 forintot fizet. Ám ha tetszeni akar, s szappanra fáj a foga, azt is kaphat hozzá 7 forintért, amiből már csak annak enged egyet, aki elviszi azt a kis tükröt is, amely egy majmot mutat. Ha pedig a legény gyűrűt is akar venni mátkájának, ne sajnálja az 5 forintot, melyből ő csak úgy ad vissza egyet, ha vesz egy szép óraláncot is, melynek hosszát is megmérheti egy colstokkal, ha rászán 3 forintot. Kettőért azonban már csak annak adhatja ezt a sok mindent, aki elvisz egy borotvát is; de aki e sok mindenért ad 1 forintot: annak ő ad ráadásul egy erszényt is. - Az egykori bohóc unokája ma Budapest egyik leggazdagabb embere." Jó vicc. Az én apám árva parasztgyerek volt, kocsis cívis gazdáknál. Azután vett egy talyigát, s egy rossz lovat, abból csinált egy pompás pesti fiakert és két jó paripácskát, ebből pedig két házat és darab szőlőföldet, s azonkívül - engemet, Oláh Gábort! Nincs ez olyan bámulatos, mint a bohóc zsidó regénye? Fenét nincs. Ötszörte bámulatosabb! Ezért nem esem én hanyatt a zsidó életrevalóság előtt! te el. (Lendvai István O. G.-hoz, 1920. máj. 24. és jún. 24. - DIM) Eredetileg Ibsenről szeretett volna írni, de e téma idegen volt a lap profiljától: „Ami az Új Magyar Szemlét illeti (...) a jelzett téma talán nem a legalkalmasabb. Ez az új szemle a magyar nemzeti öntudat és érdekek ápolására indult meg, (...) s ha az irodalmi rovata nem is valami propagandát céloz, annyira talán mégis korhoz tapadónak kellene lennie, hogy legalábbis a magyar irodalommal foglalkozzék, annak egyes korszakaival vagy hőseivel. Hogy jövünk ma, mi Ibsenhez? Vagy Ibsent talán csak alkalomnak tekinted, amelyből folyólag aktuális magyar irodalmi vagy erre kiható problémákat feszegetsz? Akkor okosabb lenne, ha Arany Jánoshoz nyúlnál, amint otthon említetted, hogy foglalkozol vele." (Dóczy Jenő O. G.-hoz, 1920. máj. 22. - DIM) 138 Arany makámája (A poloska) hőse a poloska-faj.
