Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

újra savanyodni, míg bölcsebb korszak nem köszönt ránk.

120 (...) A cenzúra a zsidókérdés nem „keresztény-kurzus" szerint való tárgyalásért és állítólagos „antimilitarista" tendenciájáért fújta le ártatlan regényemet. Ó, popoj! (nov.) (...) 1920. november 13-án iktatták törvénybe az embertelen és aljas trianoni békét a magyar nemzet Országházában. Nagyatádi Szabó István miniszter hangosan zokogott - írják a lapok ,- Friedrich István és néhány társa kivonulással tüntetett a ratifikáció ellen, s a Szózatot énekelték a kupolacsarnokban. (Köztük Pröhle Vilmos barátom is.) Bizony, temetés volt ez, jó magyarok. Saját magunkat temettük. Don Jüanon

121 kívül csak a magyar nemzetnek adta Isten azt a rendkívüli kegyet, hogy a saját temetését végignézhette... Lesz még valaha egész ország ez a CsonkaMagyarország? Nem tudom. De ha lesz: nem a mi jóvoltunkból lesz. Prohászka Ottokár püspök itt járt és beszédet tartott a Vígszínház

122 színpadáról. (Ezelőtt tíz évvel mert volna egy kat. püspök a színpadról beszélni?!) Azt hangoztatta, hogy Magyarország elvesztése: a kultúra halála. Finis Hungáriáé = finis culturae! Igaz ez? Szép volna, ha igaz volna. Talán még Németország pusztulása sem jelentene pótolhatatlan veszteséget a jövő európai kultúrára. A kultúrát mindig a gazdag és biztos talajú nemzetek csinálják, legalábbis azok indítják meg és variálják; a kis, szegény vagy ingatag nemzetecskék pedig átkölcsönzik, mint a szabólegény a frakkot az úri bálra. Magyarország mikor volt gazdag és biztos állású? Talán az Árpádok és Mátyás korában. S akkor sem nagyon szórta a kultúrát. A 19. században lettünk tényezőkké szellemi téren, 48-as forradalom és leveretése fordította felénk a figyelmet és a rokonszenvet. Mennyivel szebb korszak volt az, mint ez! Hogy lehessen most reményünk és kilátásunk művészi életre, kulturális fejlődésre, mikor ennek a megőrült Európának nincs egy tenyérnyi országa, amely ne ordítaná ránk a pereatot?

123 Magunk erejéből nem tudom, mire megyünk, csak tíz év alatt is. Várni az európai szerencsés konstellációt: nagyon keserves szerep, koldusi sors. Ilyen reménykedő várakozás állapotában legfeljebb az irredenta irodalom és a templomi beszéd fog virágzani. Kultúra? Nemcsak nálunk temette el a nagy lavina, hanem Francia-, Németországban is. Soká teszünk előre lépést a 20. század első évtizedbeli nekirohanásunk után. Bizony, Ady Endre jól sejtette: 50 évig nem jön utána nagyobb magyar költő. Az én öltőm zárta be a 120 Csak 1922-ben jelent meg. 121 Don Juan történetének XIX. századi feldolgozásaiban gyakori, hogy képzeletben átéli saját temetését, ami aztán fordulópontot jelent az életében. 122 Az Arany Bikához épített színházterem, amely moziként is (később kizárólag akként) üzemelt. 123 Vesszen, le vele.