Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

magyar irodalom 19. századi nekilendülésének 1914-ig tartó korszakát. Ezután csak kérődzés lesz az új költészet. Már is érzem a visszazuhanást: népszínműveket (1870-es évekbeli népszínműveket) szorgalmaznak Bpesten, sőt itt Debrecenben is; maholnap csak népdalokat szabad írni; a finomság, az új felfedezések lelkünk rejtett tárnáiban: úgy elmúlnak, mint a tavaszi hó. - Es én, sajátságos belső lázzal, írom, írom a munkáimat. Kinek? Minek? Az oláhságnak? Az új magyarságnak? Mert Európának nem, az bizonyos. Milyen furcsa féreg az ember; muszáj mozognia, forgolódnia, mint a nyúlnak rágcsálni, hogy egészen össze ne nőjenek a fogai. A magyar író ezután talán csak azért ír, hogy egészen el ne butuljon. Szép kilátás a jövőbe! Debrecennek most a színháza is a „keresztyén kurzus" befolyása alá került; zsidó igazgatóját hatalmas adóssággal terhelten bocsátották szélnek,

124 s új igazgatója keresztyén: Kardoss Géza, a pesti Vígszínház színésze lett. Ez a fiatal ember (aki kezdő korában két darabomban játszott: A halottak visszajárnak önkéntesét és a Meztelen asszony fiatal festőjét): ez a fiatalember jó helyre házasodott, elvette D. leggazdagabb cívisének, Gyarmathy uramnak a leányát. Azokat a százezreket, sőt milliót, amelyeket a színház fenntartása magába nyel, a Gyarmathy bácsi bugyellárisa izzadja ki. Nagy dolog, mikor egy cívis, akinek a Basahalmán belől vágták el a köldökét, kultúrára is mer áldozni és nem röstelli, hogy színész a veje! Ott ül az öreg jóképű magyar minden este a színházban, gyönyörködik a vő kedves játékában; felvonásközökben pedig újságot olvas. - A színház játékrendje: jó, magyar; előadásai ügyesen és okosan rendezettek, a játék tempója a múlt évekhez képest örvendetesen friss, gyors (vígszínházi hatás!) - de bizony, közönsége kevés! A zsidók tüntetőleg sztrájkolnak, nem járnak a „keresztyén" színházba (pedig két vezérszínésze most is zsidó!); viszont az a három mozgószínház, amelyet egy zsidó részv. társaság vezet, mindennap rogyásig izraelita publikummal. így üt vissza a zsidó a keresztyén elvtársnak! (...) A szabad királyválasztás jogának történelmi visszajáró lelke kísért... Megtartsuk-e tovább is a Pragmatica Sanctiót, vagy sem? Szerintem ostobaság lenne továbbra is Ausztriához láncolni a jövőnket; ha még most sem látjuk be, mennyi szerencsétlenséget zúdított reánk, akkor igazán méltók vagyunk a pusztulásra, vagy az örökké Ausztriához forrasztásra. Legalább legyünk még egyszer szabadok, ha már csonkák, bénák és szegények lettünk. (Szerintem: Ausztria jóvoltából!) Most az a kérdés ágaskodik föl: ki legyen a király? - Hiszen van királyunk, mondják az okosak - IV. Károlyt megkoronáztuk! Igen ám, de elszakadt tőlünk, mikor égni kezdett a föld a talpunk alatt. Nem valami hűséges barát. Nekem pl. Heltai Jenő és társulata Horthy bevonulása után távoztak a városból.