Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

óriás tök, amelyet Pesten a plakátok így hirdetnek: „Mauthner diadala!")

108 mondom, Sebestyén a magyar néphagyomány emlékeiről tartott jóízű szabadelőadást; közben meg is alakította a hajdúsági folklore-szakosztályt. - És eljött a nagyasszony: Jászai Mari, a legelső magyar tragika, s elmondta a Szózatot úgy, hogy sírtunk valamennyien. Az egész terem fölállt, mikor a nagyszerű asszony rákezdte: „Hazádnak rendületlenül". A hangja olyan, mint az ezeréves magyar gyász: fenséges, szívetfacsaró, megrendítő. Utolsó számnak Petőfi Elet vagy halál-ját szavalta, olyan erővel, amit ilyen nagy korú nőtől alig várna az ember. - Utolsó előtti szám én voltam; Patkdnybűvölők c. versemet

109 szavaltam el, úgy, ahogy csak ilyen tragikus korban tud az ember szavalni. Bizony, a közönség most sírt másodszor: a keserűség, az elhibázott élet, a megváltozhatatlan Végzet könnyűit sírta. De nekem is elfacsarodott a szívem a 6. strófánál. A petőfisták meg voltak bűvölve: ilyet nem vártak! Jászai, aki utánam következett, szinte ijedten mormolta: most már nem jöhet semmi, ezután már nem jöhet semmi - csak Petőfi. S úgy lépett föl szavalni, mintha én vettem volna föl a közönség neki szóló hódolatát előlegül. Bámulta a nagy Mária előadó-művészetemet. Hja, valamikor két éven át statisztáltam neki is, vele is, a Nemzeti Színház színpadán talán akkor ragadt rám valami. Szemere György keserűen köszöntött fel a lakomán: mit várják a debreceniek Csokonai föltámadását? hiszen itt van, föltámadott O. G.-ban! Csak meg kellene látni! - Kicsapták a Kollégiumból, mint Csokonait! - kiáltotta valaki... Kardos Berci pedig könnyezett; meg volt hatva az öreg, mintha fia lettem volna, úgy szorongatta kezemet. - Ezt a verset kellene franciára, németre lefordítani, nem a Molnár Ferenc darabjait! - zúgolódott a nemes paripákhoz hasonló fejű Szemere György. Úgy van, uraim; csakhogy későn ébredtünk fel! Ezelőtt 10 évvel kellett volna már, óh, Ébredő Magyarok! Budapesten őrült dolgok folynak még mindig. Civil ruhában azért nem jó járni, mert a katonarendőr-csapatok verik el az embert. Katonaruhában pedig azért rossz, mert mérgezett tűvel szurkálják össze ismeretlen anarchisták. Héjjas főhadnagy úr,

110 a maga terrorkülönítményével, kalóz bravúrokat végez zsidóüldözés örve alatt. Az Ébredő Magyarok és Héjjas összetartanak, mégpedig az uralmon levő kormány ellen. Nem tudom, Horthy kormányzó úr mit mond az atomok ez új lázadásához? Mert a Héjjas-különítmény egy új forradalom villámait hordozza magában; olyanok ezek a katonák, mint a romlott római császárok után föllépő lázadó pretorianusok, akik közül nem egyet hajított föl a vihar a cézári székbe. Furcsa lenne, ha megint fölborulna a nagy nehezen összeeszkábált magyar rend és Friedrich István rohanna újra a Lánchídon forradalmárai élén a királyi palota ellen, mint 1918 őszén. Itt Debrecenben remegnek a zsidók. (...) 108 Mauthner Ödön kertész nemesítette tök. "»Mj.: Oláh 1925. 110 Héjjas Iván.