Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

imádkozta el az arravaló napi könyörgést Révész Bálint kis könyvéből.

22 Azt tudta: így lemossa Isten előtt lelkének sárló szennyét. Hiszen az Urvacsorát is felszedegette rendszerint. S érdekes! Minden nagy ünnep előestéjén vagy reggelén pogány csetepatét kavarított családjával, s így, a kárhozat rothadt gyümölcseivel tömve torkig bűnei tarsolyát, ment fogcsikorgatva az Úr asztalához és úsztatta páratlan, kiismerhetetlen lelkét a vallás tisztító folyamában. Ez az ember elvesztette lelke egyensúlyát. Jártában, keltében gyermekeinek gyalázatát kürtölte világgá. Az emberek szembe farkat csóváltak neki, háta megett kiröhögték. Lassan-lassan pedig elkerülték még a lába nyomát is. Folyton fogyott jó embereinek silány tábora. Azt hajtogatta: „Nem bánom! hadd rágjanak... csak az az én Istenem maradjon meg nekem." Hitte, hogy az égzengető Jehova pártján áll. Tán egy évvel rá, hogy Dobozi megkérette Julcsát, új házasulandó kerülgette a Tasnádiék portáját. A véletlen valahogy összehozta a szomszéd Molnáréknál a dúló-fúló Tasnádival. Iszogatnak, hányják-vetik a világ sorját, s latolgatják az embereket is. Nosza, Mihály úr nekiereszti világostorozó karikását és csergeticsattogtatja, táncoltatja a mai öltő fiatal bitangnépén. Lepiszkolja az egész új világot, mint a fertelmek pocsolyájában fetrengőt. S nem kíméli - mondja - a magáét sem! S hajrá! nekiesik a Julcsa jó hírének és szerteszéjjel szaggatja a házasulni akaró fiatalember előtt. Persze, annak is örökre elment a szája íze attól, hogy valaha a Tasnádi-ház kapuján belépjen. így ez a második keretes is dugába dőlt, pedig most a lánynak volt hajlandósága a fiatalhoz; ha Isten segíti őket, egybekelnek. De apja elütötte kezéről. A leánynak egészen beborult most a napja. Az örökös kárhozatvallás elkérgesítette lányos mivoltát. Az apja pedig kikezdte, mint a csahos kutya a garádja tövét és nem is nyugodott, míg el nem marta házától. Bizony, Julcsának oda kellett hagyni az apai házat, mert nem kapott kenyeret. Beállt a kefegyárba napszámosnak. Elemte hazajárt hálni, de ezt sem szívelhette a mindenek ura, Tasnádi Mihály, azért hát elköltözött máshová. Idő múltán anyai nagynénje fogta magához, aki hajdan István gazdának is menedéket nyitott. Julcsa életében nyugodalmasabb korszak következett most. Keresett egy kis pénzt, és nem átkozta senki, hogy van szeme élni. A világ pedig ettől fogva követ vetett a fekete lelkű Tasnádira, aki vagyonos, tehetős állapotában nem átallta kimarni aklából édes gyermekét, aki ruhát mosott rá, ételt főzött számára, de aki nem tudott leborulni előtte, mint a mindenható előtt. Rosszabbnak mondták a kint járó kutyánál. Tasnádi pedig állt fokán rendíthetetlenül. De mindent összemaró kanmérge nem maradt táplálatlanul. Dehogy! hiszen ott volt Miska kölyke, Jóska kölyke, „a két akasztófára való bitang". Miska hittyes legény

23 volt; csinosan járt, virág nyílt a kalapjánál mély [sic!] nyáron átal. Szerette a lányokat, szerették a lányok. Tudott bánni vendégeivel, s azért mindig felkeresték régi emberei. Sok-sok pénzt keresett! Összeírta, mennyit hordott haza éven22 Révész Bálint (1816-1891) püspök több kiadást megért Imakönyv protestáns keresztyének számára, magános használatul című imakönyvéről van szó. 23 Büszke, rátarti.