Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

* Itt, Debrecenben, a nemes románok mindent elkövetnek, hogy megutáljuk az életünket és azokat, akik ilyenné teszik azt. Most betiltották a Falu rossza előadását, mert közönségünk a múltkor hallatlan lelkesedéssel és szinte fájó szeretettel ünnepelte a Piros bugyelláris

69 előadásakor a - magyar gatyát, inget, és a huszáruniformist! Oh, most értem már a Bach-korszak hangulatát! Idáig jutottunk, hogy egy ruhadarab a hazaszeretet, s még azt sem szabad megtapsolnunk, mert sérti a „hadi érdekeket". - Kolozsváron Hamletet adták, s a „Lenni vagy nem lenni" monológ kimondhatatlan hatással zuhant, vágott a magyar közönség lelkébe. Egy báró Bánffyné sírt, sírt a páholyában, mert érezte, hogy Hamlet a mi létünk, vagy nemlétünk kérdésén görgeti lelkét. Állítólag a román cenzúra kihúzta a híres monológot a darabból, s most már e nélkül szabad csak játszani! Hát nem őrület ez?! - Jól van; ez visz bennünket közelebb minden nappal a feltámadáshoz! De hogy a „fehérterror" őrülete sem különb, mutatja a következő eset. Zivuska Jenő, tanártársam, drámaíró, a minap bírálatot írt a Tartuffe előadásáról, és a cikke végén merész kanyarodással odajut, hogy ezt a darabot nem volna szabad ilyen időben játszani, mert igen alkalmas a felekezeti érzékenység megsértésére. A cikk elején szépen kimutatja történeti adatokkal, hogy Molière ezzel a darabjával egyáltalában nem a római kath. egyházat akarta támadni, hanem a szemforgató képmutatást akarta megbélyegezni a Tartuffe halhatatlan alakjában. Hiszen XIV. Lajos, a „legkeresztyénibb király", jót mulatott az előadásán 1664-ben. A pápa követe, Chigi bíboros, tetszéssel fogadta... De Zivuska Jenő, Hajdúföld c. fehérterrorista lap

70 színikritikusa, mégis a római Egyház sérelmét látja 1920-i előadásában! Nem bolondgombából nőtt gondolat ez?

71 - Pont ott vagyunk az irodalmi szabadság és 69 Tóth Ede és Csepreghy Ferenc népszínművei. 70 1919 márciusától megjelenő, önmagát 1920-tól keresztény politikai napilapként definiáló újság. 71 Bírálatában Zivuska Jenő először azt vizsgálja meg, vajon Molière célja a katolicizmus támadása volt-e. „Valószínűbb (...) az a feltevés, hogy a Tartuffe maró szatírája egy általános emberi bűnnek szólt: a szemforgató képmutatásnak, - nem pedig a katholicizmusnak." Aztán azon töpreng el, hogy ennek ellenére lehet-e a darabot így értelmezni, valamint „a hit és a vallás elleni támadásnak felfogni?" Annál is inkább jogosnak érzi e kérdést, mert nem akárkik, hanem Bossuet, Bourdalone és I. Napóleon is felháborodtak Molière színművén, „...hiszen érezzük, hogy Tartuffe minden képmutatás mellett is elárulja, miszerint ő lelke mélyén kikacagja a hitet és a maga által oly szentnek mondott ájtatos elveket. (...) a Tartuffe a néző egyéni felfogása szerint lehet a vallásos képmutatás ostorozása, de lehet, amiért a költő ugyan nem felelős, a hitnek persiflage-a is. - Ha pedig így áll a dolog, kérdjük, vajon alkalomszerű volt-e éppen ezt a molière-i komédiát színrehozni." Zivsuka két okot is említ, ami a darab színről való levételét indokolná: az egyik a kiéleződő felekezeti ellentétek, a másik - szerinte ennél fontosabb - a hit, a vallás veszélyeztetett helyzete. (Zivuska Jenő: Tartuffe. Hajdúföld, 1920. január 29. 23. sz. 3-4.)