Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

pártatlanság értelmezésében, mint a „vörösterror" idején, a kommunizmus alatt, mikor az Ember tragédiáját betiltották a párizsi forradalmi jelenet miatt! 72 Sértette volna a nemes proletárokat. - Engemet egészen meghat ez az óvatosság! Csak azt várom már, mikor és melyik „terror" tiltja be Faustot, amelyben leánycsábítás, magzatgyilkosság hármas búne szédíti követésre a világban csapongó kéjhajhá­szokat. Tanári karom, a debreceni állami főreáliskola tanári kara, nyomorultabbnál nyomorultabb alakokból áll. Alig van köztük rajtam kívül két magyar. Csehektől, tótoktól, cipszerektől, 73 osztrákoktól hozzánk szabadult hermafroditák ezek, akik­nek fáj az én „gőgöm". Hah, gőg! Sohasem éreztettem senkivel; ha érzik: lénye­gem. Az igazgatóm, az opportunista Kardos, sejti bennem a rendkívüli embert, s bizonyos kisebb engedményeket tesz. Természetesen, én meg sem köszönöm; örül­jenek, hogy köztük vagyok. - Február 9-én nem mentem el a tanácskozásunkra, s ezért a nemesebb fajta atyafiak felzendültek és fejemet kívánták: hogy én minden tanári munka alól kivonom magamat és az igazgató nem bír velem. A vége az lett, hogy szelíden felszólítottak a jegyzőkönyvi kivonat kapcsán: látogassam én is a konferenciákat. Szamarak. Ha ott vagyok, a fene majd megeszi őket, olyanokat vágok az ostobaságukon. Ha nem vagyok ott: irigyelnek a szabadságomért és ki­váltságomért. Egynehányszor részt vettem az öregek önképzősdijén; s az az úr, Horvay, aki most a támadást szcenírozta ellenem: akkor félórás vitát provokált arról, hogy a csattanós angol klozett mennyivel ér többet a németnél. Ti. ez peda­gógiai határkérdés. Na, azt hiszem, ezután még ritkábban teszem tiszteletemet a tisztes, de oktalan testület „tanácskozásain". Most olvastam el D'Annunzio Talán igen, talán nem c. regényét, amelynek egy repülő ember a hőse. Rendkívül meglepett, hogy nagy olasz társam is a testvér­szerelem rejtett és kényes problémáját szövi bele a Tarsusi Paolo 74 modern eposzá­ba. A vad érzéki, hisztérikus Inghirami Izabella magába bolondítja öccsét: Aldót, s a húga, ez a különös árnyék: Vana, észreveszi, szenved, borzad miatta, majd az öngyilkosságba nem kergeti; mert halálosan beleszeret a levegő hősébe, a nénje szeretőjébe, Paolóba. Pompás ennek a négy embernek a sakkjátéka, az érzelmek kockás tábláján. Nagy druszám, Gabriele úr, ugyan rendesen túlfűti a stílusát és többet beszél, mint kellene; bizonyos talján 75 affektációtól sem ment; de a regény 72 Németh Antal szerint a falanszter-jelenet miatt tiltották be. (Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon. Bp., 1933.) 73 Szepességi szász. 74 Pál apostol. 75 Olasz.

Next

/
Thumbnails
Contents