Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
hoz") címűeket. 61 Előbb A kortesmalacot 62 akartam, szívvidámítónak, fölolvasni, de a román cenzor, domnule Horia sublocotenentul 63 , nem engedte. Miért? Mert az elején és végén ez a szó fordul elő benne: „negyvennyolcas". Reginam occidere nolite timere bonum est... 64 Az elszavalt két vers ellen a román cenzornak nem volt kifogása, ellenben a debreceni római katolikusoknak igen. Ti. mind a kettőben előfordul, egész véletlenül, ez a szép zsidó szó: „Jehova". No már most - ezt Baltazár Dezső püspökömtől hallottam - a második sorban egy r. kat. nő bosszankodva és fanyalogva kiáltott föl a Jehova szavak után: „Na, már ez is zsidó! Mit zsidóskodik ez is itt?" Az ez = én vagyok. Ezeket hallva, nagy megnyugvással nézek szegény Magyarország új, keresztyén korszaka elé, amikor majd újra máglyára megyünk talán egy y betűért (keresztény-keresztyén). Rendkívül művelt nemzet vagy te, magyar, hogy ilyen finom distinkciókon köszörülöd rozsdás lelkedet. Egy Szathmáry Zoltán nevű, idős hírlapírója Debrecennek, a múlt hónapban a fehér pénzt beváltó zsidó bankosokkal akart néhány hazafias verset eljuttatni Pestre, az Akadémia valamelyik pályázatára. De a románok az egész társaságot letartóztatták, mert meg nem engedett román pénzt is vittek magukkal, hogy Bécsben jó árfolyammal magyar koronákra váltsák. Ekkor jöttek rá az angol Teck herceget magyar trónra hívó debreceni 390 vagy hány polgár memorandumára, amelyben Phaedrus híres mondása is citálva volt: Cacitrat asella leonem. 65 Ugyancsak ekkor fogták el a szegény Szathmáry Zoltán verseit is, amelyekben a nemes rómaiak bevonulását énekli, igen őszinte hangokon. Valami ilyesféle fordul elő bennük: a románok hat dudával meghódították Magyarországot... girhes tábornokok girhes paripákon tartották győzelmi bevonulásokat... a román havasok szennye leszállt a szép magyar pusztákra... stb. Persze, az írót rögtön letartóztatták, Iliescu nevű kapitány cudarul felpofozta, s aztán megbotozták (?) és egy klozett „előcsarnokába" zárták, ahol a szagok esztétikájáról elmélkedhetett a boldogtalan magyar. Egy debreceni orvos (Grósz Pál) kérvényt és orvosi „látleletet" adott be a román tábornoknak, amelyben bizonyítja, hogy Szathmáry beszámíthatatlan, ópiumélvező, dégénérait egyén. A tábornok - s ez igazán úri és nemes vonás - rögtön mély sajnálatát fejezi ki a Szathmáryt ért megalázás és állati ütlegelés miatt, megvizsgáltatja a maga ezredorvosával is, és szabadon bocsáttatja, mint bolondot. Mikor elengedték Szathmáryt, állítólag (Balassa hírlapíró szerint) ezt mondták neki: „Jegyezze 61 Mindkettő Mj.: Oláh 1908. 62 Mj.: Oláh 1911. 63 Horia ezredes úr. 64 A kétértelmű véleménynyilvánítás szállóigeszerű példája. 65 A szamár legyőzi az oroszlánt.
