Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

a derék fővezér: Horthy Miklós magyar csapatai. Bocskai-sapkát viselnek, sastollal. Szép. íme, így fog lassanként megalakulni a régen imádkozott önálló magyar hadsereg. Rettentő árat fizetünk érte - de már ezt nem lehet megváltoztatni. Az októberi forradalomnak ez az egyetlen vívmánya sok nyomorúságunkat felejteti, kivált ha még szabad királyválasztási jogunkkal is okosan tudunk bánni. íme, tépelődő és rövidlátó magyarok: ilyen a forradalom hatása! Ezt az átújulást, akármit szavalnak is a túlzó royalisták: 1918 októberének köszönjük! Szegény Tisza Istvánt most már sokan szeretnék föltámasztani! Haj, milyen jó volna köztársasági elnöknek, vagy: magyar királynak! Bezzeg, szerencsétlen Károlyi Miskára ráterítették a vizes lepedőt. Hazaárulónak kiáltották ki, kizárják minden magyar egyesületből, pesti palotáját elkobozták, sőt életére is fenik fogukat sokan. Ez a forradalmár sorsa, kedves gróf úr! - Sok víznek kell még a Dunán lefolyni, hogy ennek a két embernek az értékét és jelentőségét szubjektív függelékek nélkül lássa a magyarság a történeti igazság objektív tükörében. Nehéz közelről megítélni korszakos dolgokat! (...) Az úgynevezett „proletárdiktatúra" körülbelül 500 magyar embert ölt meg, mert magyarnak mert maradni. Pesten a kivégzettek közt, azt mondják, még csak tévedésből sem volt zsidó. A vidéken akadt egy-kettő, talán tévedésből. Minthogy a proletárdiktatúra orosz-zsidó találmány, érthető ez a „természetes kiválás". Most, hogy a kommunizmusnak vége, mi következik? Ha a zsidóknak saját törvényüket olvassuk a fejükre: „szemet szemért, fogat fogért" - akkor a kivégzett 500 magyar halálát, ugyebár, csak 500 zsidó halálával recompensálhatjuk? Mikor ezt elmondtam tréfásan Kardos-Katz Albert zsidó barátomnak: olyan megölő szemeket vetett rám, mint Káin Ábelre. Hja bizony, nehéz objektívnek lenni, mikor a saját bőrünkről van szó. - Kecskeméten különben agyonvertek egy csomó kommunistát, vagy kommunizmussal gyanúsítottat. Ez bizony népharag; Amerikában: linch. Erre sírt föl Kardos barátom fajszerelme ilyenformán: „Ennél égbekiáltóbb gazságot még nem mutatott föl a történelem!" - Igen? Mikor az ötszáz magyart halálra kínozták, nem jajgatott Kardos úr. Csak a zsidóhalál fáj? Ez még a legjobbfajta izraelitapéldány. Milyen lehet a legrosszabb! Nem, nem csodálkozom, hogy a nagy Széchenyi már öntudatos antiszemita volt. O írta meg Magyarországon legelőször: „vigyázni kell erre a fajra, mert kirántja alólunk a gyékényt." Most, 1919-ben, csakugyan ezt akarta. De nem sikerült neki. Ez fáj most a Katzoknak, Weiszoknak és Grünfeldeknek. Mindig undorodtam a politikától. Most még jobban undorodom. Majdnem arra a meggyőződésre jutottam, hogy politika: csak a félművelteknek való. Választóvíz, amely kiválasztja az emberből az állatot és a félállatot. - Én a Szépnek vagyok fölszentelt katonája; az én „politikám" legfeljebb a gondolatok és eszmék harcáig