Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
lölték: a legújabb (XIX. sz.) magyar irodalom Arany után, s emellett az irodalomtörténet elmélete, és stílusgyakorlatok. Mitrovics, az esztétikai tanszék várományosa, mindenképpen le próbál terelni az esztétikáról; Pap Károly, az irodalomtörténész, mindenképpen rá akart terelni az esztétikára, hogy ne fenyegessem az ő birodalmát. Állítólag fél, hogy elhódítom minden tanítványát. Egyébként nem bízik magyarságomban. Hahhaha! O nem bízik az én magyarságomban! Nevess, rücskös Európa. No, jöttek a románok - s az én kandidálásom lekerült a napirendről, kimondhatatlan örömére Pap Károlyéknak. Június közepén találkoztam Baja Miska barátommal: túsznak vitték el a „vörösek" még ápr. 26-án Pestre, most szabadult ki. Meg van soványodva szegény. Bolond egy világ ez. Madai Pali barátom meg elveszett; senki sem tudja: hova lett Pestről? Mostani lányismerősöm, Fábry Irma, elért ahhoz a lépcsőhöz, mikor a lány férjet szeretne formálni barátjából, udvarlójából. Én megmondtam neki előre, hogy nincs szándékomban házasodni, se most, se később. Az én időm eljárt, egészségesnek sem mondhatom magamat olyan értelemben, ahogy azt a házasság megkívánja; s végül: nem is rajongtam soha a „szent" házasságért. (...) Folytatom a Szerelem és Halál c. regényemet. Eddig a Nagyerdőn dolgoztam át nyári vakációmat, most hazaszorultam, mert rendes asztalomat nem lehet kivinni az erdőre: ellopnák a legelső éjszaka tüzelő fának. A Honvédtemetőbe 26 járok ki, s ott írogatok. Előttem tömérdek kis katonasír, mögöttem a luzerni haldokló kőoroszlán mása, az 1849. aug. 2.-i debreceni csata emléke; 27 fölöttem román repülőgépek zúgnak-kerengnek. Szomorú, szomorú élet... Szentként fojtanak meg bennünket. És a kommunisták még mindig nem adják be a derekukat. Pedig minden további perc: egy-egy halál. Irmával kinn vagyunk a Nagyerdőn. Adyt olvasom és magyarázom neki. A múltkor egy tanár hevesen kikelt ellene, költészete ellen, én védelmeztem, s ez hívta föl a figyelmét Irmának. Azt mondta, 26 Itt temették el az 1849. augusztus 2-i debreceni csatában elesett honvédeket, s itt nyugszik az I. világháború mintegy 2000 hősi halottja is. 27 1867-ben Marsalkó János szobrász a debreceni csata emlékére készítette az emlékművet, melyet a Kollégium előtti emlékkertben állítottak fel, s 1899-ben vittek át a Honvédtemetőbe.
