Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
II. kötet
Augusztus 5-én, vasárnap este, igen kedvesen elbeszélgetett az öreg az én szobám előtt. (...) Másnap reggel hat óra előtt bezörget Erzsike néném: „Gábor, kelj fel, édesapánk mindjárt meghal." - Ez borzasztó felébredés volt. Most járt nálunk először a halál, mióta eszemet tudom. Kiszaladtam az öregek szobájába, ott feküdt édesapám eszméletlenül az ágyon, ziháló mellel, s mellette édesanyám sírva. Rögtön orvosért szaladtunk: szélütés érte, itt már nem lehet segíteni. Ügy fájt ez a tehetetlenség! - Estig vívódott, este 8 órakor meghalt. Isten veled, megbékélt, nagy békételen, sokat szenvedett, sokat munkálkodott apám! A te életed oly tragikus volt, amilyen az enyém: mindig jót akartunk s mindig rosszra ferdült, vagy mi nem értettük meg a hozzánk legigazabb szívvel levőket, vagy minket nem értettek meg a legközelebbi hozzátartozók. Most látom be, koporsódnál, sírodnál, hogy sokszor neked volt igazad, mikor azt hittük, igaztalanul bántasz bennünket. Harcos életed stílszerűen lobbant ki a harcoknak szörnyű, 1917. esztendejében. (...) A háború három évében igazán sokat dolgoztam. Az embernek menekülnie kell a korából, a környezetéből és saját magából. Két hosszú évemet foglalta le Shakespeare, akiről megírtam Shakespeare költészete című könyvemet. Kemény, nehéz, de gyönyörűséges munka volt. Napjaimnak a fele az iskolában, fele az íróasztal mellett telt el, magam is bámultam, hogy nem sínylettem meg, csak lesoványodtam, de annak nem Shakespeare, hanem a háborús koszt az oka. Június végén fölmentem Pestre, vittem a 392 lapnyi kéziratot Radó Antalhoz. (...) egyenesen a Velenczei kalmár-ról szóló részt kezdette olvasni, azt a darabot ő is lefordította. Látja, hogy az idézetek nem az ő fordításai, idegesen kapja fel a fejét: „Kinek a fordítása ez, kérem?" Ahá, értem. Ez: az Ács Károlyé. „Hát nem tudja, hogy én is lefordítottam?" Tudtam, de azt feleltem: nem. Hogy nézett rám a vén Shylock unokája, ccc! Rögtön elővette V. ^.-fordításának négy különböző kiadását, s mind elém rakta. Hiába - gondoltam, de nem mondtam -, a te fordításaid soha nem mennek Shakespeare-fordítás számba. Kicsi vagy te ilyen hatalmas gondolatok magyarul visszaadására. - Szóval eltévesztettem Radó bácsinál a belépőt? Fintorgatta az orrát és kígyóztatta a szemöldökét. Azt tanácsolta: vigyem el a kéziratot rögtön Beöthyhez, ő lesz az egyik bírálóm, a másik Alexander, de ez titok! emelte föl az ujját. Na, ha titok, akkor nem megyek el egyikhez sem, csak tessék hivatalosan elküldeni hozzájuk. Alázatos szolgája. 108 Radó különben ez év májusában a Magyar Könyvtárban kiadott vagy harminc kis háborús versemet, két másik „magyar költő" társaságában. Kaptam érte 60 koronát. Hát nem szép? - Ezek a háborús szonettek a Magyarország c. napilap tárcájában jelentek meg, ott húztam le róluk az első bőrt, fejenként 14 korona értékben. Minden sor: 1 korona. Kezdek amerikai stílusú íróvá lenni. 109 108 Oláh munkája teljes terjedelemben sohasem jelent meg. 109 A háborús versek című kötet költői Oláh Gábor mellett Hangay Sándor (1888-?) és Kiss Menyhért (1880-1934).
