Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

Pestre még egy másik kéziratot is vittem: Széchenyi drámámat. Ot felvonás, prózában. Egy drámai trilógiának első része, a Il.-nak Kossuth lenne a főhőse, háttérben a magyar szabadságharc, detronizáció, respublika-álmok stb., a III. rész hőse pedig a magyar nép, a világosi fegyverletétel után, a szomorú időkben. - Ambrus Zoltánnak, a Nemzeti Színház új igazgatójának adtam át a darabot, a kis alacsony, magyar úr, még mielőtt látta volna a kéziratot, igen ravaszul és finoman megéreztette velem, hogy legyek elkészülve, úgy sem adatja elő, vagy politikai, vagy más szempontból.

110 (...) Július 29-én az egész Bokréta (Baja, Gulyás, Gyökössy, Madai, én) Körösladányon vendégszerepelt. Hadi árvák és özvegyek javára összeolvastunk 800 koronát. Elég ilyen istentelen forróságban. A fő cél az volt, hogy Madai barátunk, aki képviselő akar lenni, bemutatkozzék a Sárrét népének. Lehet, pár év múlva itt tartja a programbeszédet. Most a „magyar jövő"-ről tartott igen lelkes szabadelőadást. Én háborús szonetteket zengettem el.

111 Baja Miskát ette a méreg, hogy a ladányiak olyan nehezen csapták össze tapsra a markukat. Hja, meleg van! Ez a kirándulás egyébként reklám volt Baja Miska mellett, aki sehogy sem bír megházasodni, annyira fanyalodott már, hogy a zsidó Kardos Berci kezéből is szívesen venné Eris, akarom mondani Éva almáját. Kezdem hinni, hogy azért nem nősül meg, mivel nincs neki mivel. A túrkevei kálvinisták kezdik is kinézni a faluból. Színdarabjaimmal sehogy se boldogulok. Amiket eddig előadtam: megbuktak, a feltámadás reménye nélkül. Széchenyit visszaküldte Ambrus Zoltán, „sajnálattal", hogy nem adhatja elő. 1915 őszén-telén írtam egy fantasztikus Csokonai-játékot, sub titulo: Jött éve csodáknak.

112 Jókedvvel írtam, szerettem. Megmutatom Kardos Bercinek, hát savanyú képpel adja vissza: „Az ember bosszankodik, hogy O. G. ilyet ír." Nesze neked, magyar irodalom. Benyújtottam a debreceni színház igazgatójának, Mezei úrnak, majd kinyújtotta rám a nyelvét. Legújabban Jánosi Zoltán barátom olvasta el, s lelkendezve dicsérte. Most már hol az igazság? Ha írónak tartom magamat, mindenesetre Jánosival kell tartanom, mert ő mondta róla a legjobbat. Lehet, hogy a Petőfi Társaság-ban ezzel tartom meg a székfoglalómat,

113 110 Két hónap múlva - nem kevés öntudattal - érdeklődik a darabja sorsáról: „...Ne tessék meghökkenni, de azt a darabot elő kell adni a Nemzetiben, ha törik, ha szakad. Ilyen színdarabot ritkán írnak és ritkán játszanak, jó lesz megragadni az alkalmat. Lámpával kell keresni a Széchenyiről írókat, s hiszem, hogy én csak úttörő vagyok, aki után még sokan fognak következni. A kifogásokat meghallgatom, de elodázásról vagy olyan magyarázgatásokról, amelyek az igazságot csak kerülgetik és takarják - szó sem lehet. Komoly időket élünk, komoly hangokra van szükségünk; s ha más pesti színházakban táncolnak: a Nemzetibe gondolkozni járunk és fölemelkedni. - Az én darabom az idők lelkéből lelkezett. Nem szabad opportunistának lenni! A művészet: maga a szuverén szabadság." (O. G. Ambrus Zoltánhoz, 1917. aug. 9. - DIM) 111 A Háborús versek című kötetben is szonettjeivel szerepelt. A Szonettek könyve 19161917. mj.: Oláh 1931. 112 Jött éve csodáknak címen. 113 Székfoglalónak végül verseket küldött, amiket Váradi Antal olvasott fel. (Pakots József O. G.-hoz. 1915. márc. 22. - DIM)