Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

kodni: mi ebben a lányban olyan extra? Azzal nyugtattam meg magamat, hogy pesti zsidó lány, afféle hisztérika lehet. Hanem egyszer, egy nyári délutánon, a Honvédtemető útján, különös dolog történt. Sétáltunk a hűvös úton; dünnyögök valami badarságot, az eszem Isten tudja merre jár - mikor Ella egyszer csak megragadja a kezemet, megáll, rám néz azokkal a félelmetesen ragyogó szemekkel, s azt mondja: „Én őrülten szeretem magát." így. Se több, se kevesebb. Ej, ez még 1914-ben is sok, gondoltam. Csacsi gyermek: hát mit szeretsz te énrajtam? Nevettem, s arcul legyintettem. De Ella komolyan ismételte: „Én - igazán - őrülten szeretem magát." Megijedtem. Elváltunk. Kerültem. Nem akartam vele találkozni. De a korzón untalanul elé­bem botlott, sokszor hátulról sodorult mellém, megszólított, nem bírtam menekül­ni előle. Úgy nézett rám, hogy megsajnáltam. Ezt a nézést már ismerem; ez a mély szerelem sugárzó nézése. Az ördögöt! Hát ez a lány csakugyan belém gabalyo­dott? Jó, hogy jött a vakáció. Nyakamba kaptam a lábamat és rohantam föl a Tátrába. Ellától még csak el sem köszöntem. így a jó; két hónap alatt majd elfelejt. (...) Hanem a napok most már pompásan repültek. Betegségem elmúlt, tele tüdővel ittam az életet. Kirándultunk, szépasszonyoknak kurizáltunk, figuráztunk, este klasszikus zenét hallgattunk, éjjel gyönyörűeket álmodtunk. Ez az élet! Ez az igazi boldogság. Édes jó öreg Tátra-csúcsok, soha szebben nem ragyogtatok az üvegtiszta levegőben. Drága szépasszonyok, soha angyalabbak nem voltatok Otátrafüreden, mint most! Gyönyörű szezon, tengerszép, ragyogó júliusi napok, egészség, túlára­dó szív, szerelem, mámor, ifjúság! Soha nem kerültek még így együvé. Megesküd­tem, hogy igenis, az életnek van értelme, van célja! S ekkor csap le a villám a derült égből. Június 28-án, vasárnap délután, jön az első hír, hogy Ferencz Ferdinánd trón­örökösünket meggyilkolták. Egyáltalán nem vagyok royalista, de azért megdöb­bentett az eset, mert szomorú idők beharangozójának éreztem. Tátrafüreden is hirtelen észrevehetővé vált hatása. Az éppen akkor „hegyi munkára" gyülekező szabadkőmívesek estéje elmarad. Az emberek két csoportba oszlanak: az egyik sajnálja a trónörököst, a másik rendkívüli szerencsének mondja halálát Magyaror­szágra. Mindenki találgatja: lesz-e háború, vagy nem lesz? Egy hónapig ebben az izgatott levegőben élünk mi is fenn, az ezerméteres magasságban. Az újságokat úgy faljuk, mint a mindennapi kenyeret. A szerelem piros pásztortüzei lassan ki­alusznak, s valami ijesztő fény kezd fölrémleni délen és északon, az égbolt pere­mén. 1914. július 29. Részleges mozgósítási Itt a háború! A nyaraló közönség úgy szétrebbent két nap alatt, mintha porszem lett volna, amit a szél zavar szerte. Üresen kongott a szállónk folyosója; a katonatisztek sür­göny-behívót kaptak; mindenki elkomorodott. (...) Debrecen borzasztó porban, piszokban és a háború első izgalmában úszott. Embertömegek a népfölkelők irodája előtt; jelentkezések, behívások, plakátok, ije-

Next

/
Thumbnails
Contents