Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

többet énvelem! Megégettem a szádat förtelmesen. Fene bánja. Én már megszoktam az ilyen magyaros udvariasságot. De neked, kis Csáthy, még ez idegen. Egy bizonyos: az egész Debrecen nevetett, kacagott, röhögött regényemnek egy alakján, Feri bácsin, akiről mindenki tudta, hogy Ferenczy Gyula úr lappang alatta. Ez volt az első s talán a legutolsó bosszúállásom. elmondása a személyes érdekek körében tartja a Szegény magyarok-at. „Sírni szeretnék, ha elgondolom, hogy az irodalom, mely csak igaziaknál élet és igazság, sőt több, mennyire megvadíthat egy derék s még neuraszténiához is jogtalanul, igazságtalanul jutott debrecenit. (...) Mióta magamat nem sajnálom, szeretek idegen sorsokon sajnálkozni, de alig sajnáltam még embert emberebben, jobban, mint a Szegény magyarok íróját." (Ady Endre: Szegény magyarok. [Szegény Oláh Gábor]. Nyugat, 1914.1.) - Schöpflin hasonló elkeseredéssel ír: „Egy szertelen ambíció munkája ez a regény, de az ambícióhoz nincs meg a hozzávaló erő és a hiábavaló erőlködés megrendíti az írónak hivatottságába való hitünket is." Adyhoz hasonlóan a regény legfőbb bajának azt gondolja, hogy saját életét a „lelki szemérem megdöbbentő hiányával mondja el". E kulcsregény a mértéktelen szenzációkeresésről tanúskodik, mely megrontotta azt a minden íróban meglévő érzéket, „amely ösztönszerűen és csalhatatlanul megmondja, mit kell a dolgokból megírni és mit nem. (...) Mindenekelőtt saját szavától részegszik meg; az egész regény alig más, mint egy hosszú magánbeszéd." (Vasárnapi Újság, 1914.15. sz.) Schöpflin a Huszadik Században írt szemléjében is kitér Oláh regényére, amelyről szerinte inkább aktuális pikantériája, semmint irodalmi érdekessége miatt beszélnek oly sokan. Oláht fogva tartja pillanatnyi érdeke, ahelyett hogy távlatosan gondolkozna. Nincs meg „benne a világnézetnek az az érettsége, amelyből egyedül forrhat ki ilyen nagyívű alkotás, lelke szüntelenül bizonyos alaktalan gomolygásban van, amely sehogysem tud egységes és konkrét mag köré szerveződni (...) számba kell venni mint eltévelyedett ízlés és lelki nyerseség jelét - a regény kulcs-regény voltát, amellyel a szerző megragadja a kicsinyes bosszúállás olcsó alkalmait mindazok ellen, akikre okkal vagy ok nélkül haragszik (...) az egész regény nem tud a legcsekélyebb mértékben sem meggyőzni s ezért nincsen semmi szuggesztív hatása." A valóságnak sohasem a jellemző vonása tűnt fel az írónak, hanem „[ú]gy ment át az életen, mint a mondabeli lovagok a tűzön: egyetlen lángja sem érintette, csak a füstje rakódott le rá. A kép, amelyet az életről ad, egészen összefüggéstelen, színben és rajzban hamis és élet nélkül való s emellett valami sajtalan (sic!) hamis páthosz, nagy, de félszeg gesztusú szavalás teszi még kínosabbá. Ez a szavalás még a regény nyelvét is tönkreteszi." (Schöpflin Aladár: Szépirodalmi szemle. [Modern magyar regények.! Huszadik Század, 1914.658-660.) Schöpflin 1914. június 3-i Oláhnak írt levelében kitér bírálatára: „.. .megírni azokat a dolgokat muszáj volt, mert a munka maga nem tűrte, hogy ímmel-ámmal, baráti módon, vállveregetve vagy jóakaratú elnézéssel intézzük el (...) Hetekig késleltettem a cikkecske megjelenését (kész volt az már az Ady cikkének megjelenése előtt legalább egy héttel!), - próbáltam fúrni-faragni, mégis úgy kellett kiadni, ahogy meg volt írva. Az irodalom elvégre mégse csupán a magunk privát mulatsága s a kritikusnak eleve le kell azzal számolni, hogy azoknak is fájdalmat kell szereznie, akiket szeret." (DIM) - Kardos Albert szerint a különböző, egymásnak gyakran ellentmondó hangulati és lélektani egységek képekre szaggatják a regényt, s különösen az erotika túlburjánzását kárhoztatja. Összességében azonban úgy érzi, minden hiba ellenére is stílusművészete hatása elől senki sem térhet ki, de kérdéses, lesz-e belőle jó író. (Kardos Albert: Szegény magyarok. Oláh Gábor regénye. Budapesti Hírlap, 1914. április 11.) - Az Élet hasábjain megjelent kritika a konzervatív irodalomeszmények felől tekint a regényre és