Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

Sok kedves percet éltem át vele... Mikor egy csodás holdas este az intézet félbo­lond orvosa szerelmet vall neki, s engem a féltékenység majd megőrjít. Mikor • Eminescut szavalja, s elmeséli Cosbuc-kal való találkozását... 78 Mikor a szél szét­röpíti tanuló könyvét, s kigyúlt arccal szalad le hozzám, hogy segítsek... Mikor elolvassa Sóvárgás c. versemet, rám néz és mintegy a maga nevében is elsóhajtja kritikáját... 79 Mikor babonás sejtelmében kidörzsöli a Viola elbukott kötetem cím­lapjáról az elbukott szót, mert fél a szigorlaton való elbukástól... Mikor bevallja, hogy azért nem tud tanulni, mert a jegyzeteiben tett jelek, aláhúzások, szavak mmd, mind a szerelmesével együtt töltött boldog napok emlékét idézik föl emlé­ke/etében, és órák hosszat el-elábrándozik egy-egy szónál... Mikor kabátomra föl­var r|a a leszakadt gombot, s érzem odahajló hajának kedves illatát, és remegek keze érintésekor... Mikor összezördülünk azon, hogy melyikünk alázza meg ma­gát azzal, ha a másikhoz leszáll... És az a gyönyörű délután a mólón! Mikor a Laura napernyőjének árnyékában mint férj és feleség heverünk a tenger fölött, az ég alatt, beszélve tömérdek sok kedves csacsiságot; mikor az idő mintha megállt volna, sőt a nap is fölöttünk... És végül az a szédítő rohanás az autón, test test mellett, egymás szemébe nevetve, mikor Laurát kikísérem a hajóhoz... És a ked­ves csipkés ingek, kendők, könnyű ruhák bepakolása!... Szép napok! Kedves napok! Hanem azért, volt ebben a lányban valami Gabler Hedda-i vonás is. Belém akarta szuggerálni, hogy nekem, mint írónak, már végem. El akarta égetni mind­azokat a gondolataimat, érzéseimet, amelyek esetleg még fölkívánkoznának a lel­kem bányájából. Önbizodalmam várát akarta földig lerombolni, hogy megmentse a meggyilkolt költő romjain bennem az embert. Tudom, hogy jót akart, de mégis olyan ravatalosan gyászos volt minden vele való komoly beszédem. Éreztem olyan­kor, hogy temetem magamat; s még hozzá nem is beethoveni gyászindulóval, ha­nem szegényes, profán cigányzene mellett. Ilyenkor meg-megmozdult bennem az Othello két karjának gyilkos akarata: szerettem volna átkulcsolni azt a szép nya­kat és megfojtani az én kései Gabler Heddámat. Lauráról több verset írtam 80 , s megmutattam neki. Nevette. „Ne írjon több ver­set, se rólam, se másról." Fájt, fájt, nagyon fájt... Hogy micsoda kínokat szerzett nekem ez a lány, megtudhatja mindenki, ha elolvassa „Beteg szerelmek" c. novellámat. 81 Ez hú és jó tükör. 1912-nek a nyarát (június, július, augusztus) fenn a Tátrában töltöttem, Új tátra­füreden. 82 Ekkor szerettem úgy meg a magasságokat. Derék jó, öreg Szalóki csúcs, pompás Lomnici csúcs, ködök rejtelmébe burkolózó Ferencz József-csúcs: „te, a lét 78 George Cosbuc (1866-1918): román költő, a dekadens irodalom ellen harcoló írói csoportosulás egyik megalapítója. 79 Mj.: Oláh 1911. 80 Lásd Oláh 1918. 81 Mj.: Balgatag szerelem címmel: Oláh 1918b. 82 Kezelőorvosa Kosztolányi Árpád.

Next

/
Thumbnails
Contents