Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
II. kötet
1912/13 Seni Laura... Ennek az évnek ez a név a zászlója, csillaga, mindene. Ez a sugár, barna román leány olyan szép napokat ajándékozott nekem, hogy ezekért magukért érdemes volt annyira tönkremenni, amennyire tönkrementem. Március 10-től április 29-ig tartott ez az aranykorszak. Mind a ketten betegek voltunk, és mégis fiatalok, életsóvárgók, lelkesedők, kétségbeesetten vidámak. A betegségtől, sőt haláltól való félelem megszépítette lelkünket és vallottuk azt a régi szép vallást, hogy: Szerelem és Halál karöltve jár. Mi karöltve jártunk. Az egész Terápia csodálkozó nemértéssel bámulta viszonyunkat, amelyben minden megvolt: érzékiség, ártatlanság, szilajság, szendeség, pillanatnyiság és örökkévalóság. Kis csetepaték szaggatták meg az egyenletesen nagy, komoly órákat. Úgy kutattuk és fedezgettük föl egymás lelkét, mint Amundsen a Déli-sarkot. Jó barátokká lettünk, csaknem testvérekké. Ötödéves orvosnövendék volt Laura; huszonöt éves és szerelmes. Szerelmes egy Ursu Simon nevű román orvostanhallgatóba, egy igazi huszonhárom éves Adoniszba, akit májusban be is mutatott nekem Pesten. Az esetük ez volt: Laura okos lány hírében állt mindig a román egyetemi hallgatók közt, Ursu pedig a legelső Don Juan volt a román fiúk közt. Ursu fogadást tett, hogy letöri a „Seni büszke lányát", meghódítja. Meg is kezdte az ostromot; Laura későn vette észre: belebolondult; de a fiú is meg volt fogva. Szerelmük reménytelen: férj és feleség soha nem lehetnek, legalább Laura megesküdött rá. Miért? nem tudom. De az bizonyos, hogy ennek a lánynak minden harmadik szava: „a kis Ursu, az én kis Ursum..." A fiúnak különösen a szeme szép; meg az álla. Ezekbe bolondult bele Laura. A szerelem szemben támad. Okos, eszes lány. Szereti Wilde-ot; ezt a mondását sokszor idézte: „Mindent meg lehet tenni, csak ízléssel kell csinálni." A költője Eminescu, akinek jóformán minden versét tudja. Énekelni szépen tud; a harmadik emelet erkélyén sokszor eldalolta nekem a Goethe Fischer-jét és a Heine Két gránátosát. Fekete szemében hihetetlen kedvesség és mélység ragyog; szédít. Ajaka gyönyörűen ívelt, piros és finom. Arcának a profilja: kissé gőgösen fiús. Azt hiszem, a hajviselete teszi olyanná. Termete: mint a megindult ciprus; kitűnően tudna királynőket alakítani. Arca és kedélye: örökkön változó, mint a tenger, vagy mint április. Egy személyben: gamine 77 , courtisane, csacska gyermek, nagyvilági nő, egyetemi hallgató és román. Végtelen udvarias, finom. Önálló és vakmerő. Sokszor mondotta komolyan: „Aki azt mondja, hogy nincs bennem akarat: gazember." Igaza van. Mikor nagyon szomorú volt, ezt szavalgatta: Almaimnak nincsen megvalósulása, Almaim: az őszi levelek hullása. Pajkos lány.
