Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
II. kötet
Ez az esztendő végig: kínlódás. Szaladtam Stószra; ott hamleteskedtem egy hétig, pohos Polóniuszom a figurás Czirfusz doktor volt, aki viccekkel próbálja gyógyítani betegeit. Hazaszaladtam. Vergődtem tovább szeptemberben. Október elején annyira rosszul lettem, hogy a debreceni orvosaim konzíliumot tartottak és felszállítottak Pestre, a Kétly klinikájára. 73 A derék Berencsy ingyen gyógyított, ingyen kísért föl Pestre. Kétly ék megállapították, hogy nagyfokú neuraszténiám, Stenosis bicuspidalisom, pleuritisem van, 74 azonkívül a tüdőm jobb csúcsa gyanús. Ez éppen elég. Meránba akartak küldeni, de Berencsy Cirkvenicát 75 ajánlotta. Madai Pali barátommal fölpakoltunk és október 29-én beszálltam a Terápiaszállóba. Ott laktam hat egész hónapon át, május l-ig (1912.) A 15-ös számú kis szoba sok álmatlan éjszakámról és tenger kétséges órámról tudna beszélni 76 73 1911. október 10-én Tóth Árpád A nagy beteg Oláh Gábor címmel riportot közölt a Debreceni Nagy Újságban: „ezt az istenáldotta, kiváltságos embert Debrecen, az ő keserűen gyűlölt s rajongva szeretett Debrecené juttatta ennyire, aki pedig itt akarta írói terveit megvalósítani". Tóth számára Oláh jelentette az egyetlen mértékadó írót Debrecenben, olyan instanciát, amelynek segítségével be lehet mérni a város szellemi állapotát. 1912. július 4-i levelében siralmas képet fest Debrecenről, mely „unalmasabb mint valaha, iszonyú hőség s bús kánikulai látványosságok: Szávay Gyula kevély sziluettje a poros Piac utcán, közönyös nők és kegyetlen éjszakai robotolás. (...) Talán olvastad egyik legutóbbi mérges cincogású cikkemet, amely a Csokonai Kör leendő szemléjét [folyóirattervük] kezdte ki. Azt hiszem, stílusos dolog volt belemásznom, hiszen ha meg is lesz valaha az a dicső Szemle, úgyis az igazi egerek fogják falni, egyéb közönsége nemigen akad az árvának, akárhogy is haragszik Kardos Albert." (DIM) Hivatkozott cikkében Tóth Árpád a Csokonai Kör főtitkárának azon kijelentésével foglalkozott, hogy kívánatos lenne Debrecenben egy irodalmi és tudományos folyóiratot létrehozni. Tóth szerint Debrecenben ez lehetetlen, hisz Oláh Gábort kivéve Debrecenben nincs író, aki maga is, ha tehetné „itt hagyná a várost, mint jól tudjuk. (...) De nincs is igény, nincs olvasó (...) Mit tennének bele. Egy verset Oláh Gábortól, azután Szávay-versek volnának benne, Prőhle Vilmos-féle irodalmi értekezések a megboldogult Szulejmánról, némi Adyóta-hmgetéssel aktualizálva, Jókay Lajos-féle novellák. A Csokonai Kör ez idő szerint nem adhatna bele egyebet." (Tóth Árpád: „Debrecen - irodalmi közvont?" Debreczeni Független Újság, 1912. június 23.) 74 Szívbillentyű-szűkület, mellhártyagyulladás. 75 Ma Horvátországban található helység. 76 A kezelés költségeit - Kardos Pál szerint - a Csokonai Kör állta az írók Segélyegyletétől és a Kereskedelmi Csarnok kártyázóitól befolyt pénzekből. (Kardos Albert kérte őket, adakozzanak a nagybeteg költő javára.) „Aztán biztosítani akarom Önt arról - írja Kardos Albert -, hogy bármilyen huzamos kezelést és bármilyen költséges gyógyítást kívánna az Ön baja, a pénz egy percig se aggassza, mert pénz lesz, pénznek lennie kell." (1911. okt. 18. - DIM) Oláh a gyógyulása után úgy érezte, lekötelezettje a Csokonai Körnek: a közelgő karácsony „köszönetet késztet mondanom annak a társaságnak, amelyet Nagyságos Uram vezet és irányít már évek óta, becsületes meggyőződése szerint, lehetőleg lépést tartva a haladó idővel." Köszöni „azt az erkölcsi és anyagi hatalmat, amellyel ez az irodalmi társaság tíz év alatt segített, partra juttatott és reménységet öntött belém új célokért, új életre." (O. G. Géresi Kálmánhoz, 1912. dec. 17. - TtREK - vö. Tóth 1980,188.)
