Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

van-e még? Nem tudta szegény, Singerék sem merték elárulni, hogy a padláson: 4900 darab várja a feltámadást! Talán 100-120 példányt tudtak eladni. - Egyszer meg a bécsi újságírók rándultak le Pestre. Vajdának is akadt egy osztrák kollégája; akinek elkezdi szidni Magyarországot, de rettenetesen. A bécsi utoljára ráütöget: bizony, úgy van az, nyomorult a magyar... Mit! - sivalkodik fel az oroszlánfejű még Magyarországot mered te bántani? Csihé, puhé! Úgy elverte az osztrákot, hogy ma is arról koldul, ha még él. A hármas betűs alattomos Halál közeleg, közeleg. Minden reményem búcsút kezd lassanként mondani - s még csak nem is sírok belé. Hanem azért szomorú, szomorú a lelkem, mindhalálig. Odafent, az emberek előtt, játszani a törhetetlent, a nagyot merőt, a „halhatatlant"; idehaza: lerogyni a dívány szegletébe, elkészülni az utolsó számadással, s nem hinni többé semmiben... Mindig azon imádkoztam: csak az öntudatom hagyna el a katasztrófa idejében; de úgy látom: ezt a kegyet is megtagadja tőlem a nyomorult véletlen. Mindenem elkorhad: öntudatom még akkor is ott reszket fölötte, mint láp fölött a lidércláng. Szerelem? Dicsőség? Életakarat? Küzdelemre való öröm? - Oly véghetetlen messze vannak tőlem, mint a Sirius csillag. - Vajon mi marad meg belőlem? Csokonai, Csokonai... Milyen furcsa, hogy a te sorsodat kellett nekem is átvergődnöm. Én tudnám csak megírni, megérteni igazán a te lelkedet, s te tragédiádat, csakhogy már késő. Már késő. Hideg fásultságba öltözik a halálra jelölt lélek. El kell szakadni mindentől, akkor nem nagyon keserves a válás. Kit sajnáljak? Magamat? Egyetlen szent hitem: hogy mindenki akkor hal meg, mikor meg kell halnia; az élet-elosztásban nincs igazságtalanság. Én sem élhetek tovább, mint ameddig élek. Betakarítottam a csűrbe mindent; elfáradtam a kemény munkában, pihenni kell. Egyet igazán mondhatok: mióta tudom az eszemet: nem volt boldog esztendőm. Nem, még boldog hónapom sem. Talán egy-két boldog napom. Ady Endre halálsejtelemről dikciózik a Roy albán. Istenem, hát én hova legyek? (...)