Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Február (...) Tegnap egy jóképű, múlt századi magyar, öreg magyar, vetődött be hozzám a könyvtárba. Bemutatkozunk. „Ön az az Oláh Gábor?" - kérdi felkiáltó jellel. Én vagyok, mondom. Rám néz, mustrál tetőtől talpig, jó darabig. Hümget, megcsóválja a fejét. „Sokat szenvedett?" kérdi tovább. Szenvedtem eleget, mondom. Ezzel ő is elkezdi vallomásait. És vall, vall, eltemetett titkokat, fél órán keresztül. Végül megállapítja, hogy hiszen én „adoniszi" férfiú vagyok, hát mit nyöszörgők a csúfságom miatt. Mondata pedig mindezt a Keletiek nyugaton hatása alatt. Még Parisba is ki akar menni a nyáron, olyan úton, amerre nincs alagút. Mert az alagutaktól szörnyen fél. (...) Betegség. Betegség. Örökké visszatérő refrénje az én szegény életem szomorú költeményének. A szívem után mintha a tüdőmre kerülne a sor. Na hiszen, jól vagyunk már! Rossz a szemem, szívem, tüdőm, gyomrom - mi van még hátra? Óh, nekem fáj igazán az élet! Március A Gondolatok felhőfutását lehúzta A Hét, kigúnyolta a Pesti Hírlap, megveregette vállát a Bpesti Hírlap és elég komolyan hozzászólt a Vasárnapi Újság.

227 Legked226 Szávay Gyula; Kardos Albert; Arisztotelisz Valaoritisz (1824-1879): görög költő. 227 A Hét Io. szignójú kritikája szerint Oláh kötete „jellemzően egyesíti magában a mai magyar líra majdnem összes kórtünetét". A verseket szerzőjük nem az örökkévalóságra szánja, egyenes divat ma a „versben-politizálás", a „részeg kortesbeszéd" és a „modern magyarszidás". Oláh is bántóan tüntet hazafiatlanságával: „Őseinket esszük a földben, / Velük az átkot és a jajt, / Az eltemetett vén bűnöket, / A siralomszót, a kacajt." A modern magyar líra (talán Babits, Juhász Gyula és Kemény Simon néhány verse kivétel) és e kötetnek is legfőbb hibája az „újságírói aktuális hang": „Hát van lelketek azt mondani, / Hogy én csak másoló vagyok? / Hogy szomorúság óráján szült / Dalaim eltanult dalok?" idézi bizonyságul Oláh egyik versét. Végkövetkeztetése, hogy Oláhtól nem remélhető a magyar líra megújítása, hisz nem modern, csak modernkedő. Ezért nyúl avatatlan kézzel olyan kényes témákhoz, mint amilyen az anya iránti szerelem. A szerző világirodalmi példákat hoz fel annak igazolására, hogy e témák nem feltétlenül teszik elfogadhatatlanná vagy rosszá a költeményeket, míg Oláhnál „akaratlan-perverz és undorítóan komikus költemény" az eredmény. (Io.: Gondolatok felhőfutása. Aktuális jegyzetek az új lírához. Hét, 1909. 1.155-156.) - Oláh Gáboron nehéz kiigazodni - írja a Budapesti Hírlap kritikusa -, mintha még nem tisztult volna le költészete. „Azt látjuk, még mindig hatalmában tartja egy idegen erő igézete, amely arra készteti, hogy szándékosan homályba burkolja szavait; pedig a mámornak ez a szomorú gőze oly nehezen illik világos magyar fejéhez. Máskor leveti a