Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

A Nyugat lesajnálására egy nyilatkozatforma válasszal feleltem volna, de nem közölték a nyomorultak,

224 hanem Adyval még egyszer leránttattak.

225 Szegény fiúk! Azt gondoljátok, olyan könnyű engemet agyonverni? Na, hanem Ady úrból is kezdek végleg kijózanulni. Halálember ez, megbetegít, ahelyett, hogy meggyógyítana. Jövel, egészséges Goethe! S te örök fiatal Petőfi! (...) bőszült ízléstelenségű levele már meg is győzte tévedéséről...". Hatvány Lajos a Huszadik Században (1909. január) és a Magyar Hírlapban megjelent írásaival kapcsolódott be a vitába. A Huszadik Század-beli cikkében (A nagyváradi holnaposok és a budapesti hírlaposok harca) kifejtette, hogy a Holnap ma már irodalmi irányt jelző fogalom, szemére vetette Rákosinak, hogy míg a dilettáns műkedvelőket támogatja, addig érzéketlen Ady költészetével szemben. Oláhval kapcsolatban fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az újak közül egyedül ő ír a Budapesti Hírlapba, s írásai valóban friss szempontokat emelnek be a lapba. Dicsérte a Keletiek nyugaton-t, s összegezve megállapította, hogy Oláh Gábor „prózája máris eredeti és önálló, de verseiben még Ady vezeti legtöbbször". Hatvány és Oláh között levélváltás is történt az ügyben. Oláh január 16-i levelében bocsánatot kért pökhendiségéért, s mentegetőzött, hogy csak azért ír a Budapesti Hírlapba, mert megfizetik, s neki csekély könyvtári fizetése mellett szüksége van ezekre az ötven koronákra. Megírta azt is, hogy politikával nem foglalkozik, nem taktikázik, számára csak egyetlen fontos dolog van: az irodalom. Ady rá tett hatását elismerte, de hozzátette: „miért ne lehetnék én erős költő Ady mellett is?" Hatvány válaszában (levele keltezetlen) elmondta, bár kezdett felfigyelni Oláhra, de mint Ady tanítványát könyvelte el. „Lehet, hogy Ady nélkül is kifejlett volna, de Ady siettette kifejlését, s egyelőre maga felé hajlította az Ön más egyéniségét." Most is dicsérte a Keletiek-et, s bosszantotta, hogy Rákosi meg sem említi. Azt pedig, hogy Oláht üldöznék, tagadta, amit szerinte az is mutat, „hogy nem adtuk ki komikus levelét, melyet Osvátnak írt". Oláh azon ígéretére reagálva, hogy nem ír többet a Budapesti Hírlapba, biztatta, hogy „írjon Ön kérem a B. H.-nak. Jó ezt a publikumot új hangokhoz szoktatni. De nem szabad az új írói mozgalmat ott kompromitálni, ahol még komoly föllépésünkön is nevetnek." Nem titkolta, hogy Adyn kívül egyedül Babitsot tartja ígéretes tehetségnek: „Bár volna Adyn kívül más igazi költőnk is. Egyelőre csak Babits izgat és érdekel. A Nyugat boldog lesz, ha akad még egy, ki hozzájuk nő." (DIM - vö. Dóczy-Földessy 1924. II., 74-75.) - Oláh számon kérte Rákosin, miért adta ki nem nyilvánosságra szánt magánlevelét. Válaszában (1908. december 22. - DIM) Rákosi kioktatta a debreceni poétát: „En magamért nem akartam kiadni, már amit rólam mond benne. De ha a maga érzése úgy kívánja, nem bánom. Ellenben Széchenyire nem szabad hivatkoznia. Ez a magyar kétségbeesett éjszakákon keresztül vívódott magával: jobb-e a nemzetet letargiájában meghalni hagyni, vagy jobb felébreszteni és tettre serkenteni. Nem az lesz-e a vége, hogy egy nemes, öntudatlan halál helyett az öntudatos halál borzalmas martalékává teszi-e a nemzetet. És gyötrelmes tusakodások után a felrázására szánta el magát. És kiállt áldozni, cselekedni, serkenteni. Ostorozva hibáit, de magáról a nemzetről azt kiáltotta századokra hallható prófétai hangon, hogy nem volt, hanem lesz. - Magának pedig kedves, fiatal Gábor már pályája kezdetén, amikor még rá nem ért kifáradni, hanem ha szertelen indulatosságtól, ez a nemzet egy henye göbölycsorda, melyet maga visz a vágóhídra, ahova valónak és megérettnek ítéli. Nem borzalmas dolog ez? (...) Érdemes ezért írni? Érdemes ezért - nem verset, könyvet, tragédiát írni - hanem csak lélegzetet is venni? Magának ez a göbölycsorda a publikuma, az istene, a mindene, mert enélkül mit kezdene a világon. És nincs abban a maga versében egy enyhítő szó, kivétel, reménysugár. (...) De én jobban hiszek magában, mint minden elbizkodottsága mellett (...) önnön maga." - Rákosi Oláh Fekete igék című versére