Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
Jövőre, ha élek, kibocsátok egy verskötetet Az élet lobogója alatt címen. 199 A sorvadt gerincűek kobakját megdöngetem bemre; s felnyitom lelkemnek titkos tizenharmadik szobáját, hadd lássák a Gradgrind Tamáskodók, hogy ott is terem idegvibrációkból szikra és sejtelmek áramlata. Eddig magammal sem voltam békében; ezután legalább csak másokkal viaskodom. Egy furcsa gondolat kótog mostanság a fejemben. A magyarság helyzetéről azt álmodom, hogy nekünk van valami sajátságos továbbtaszító sodrunk a nemzetek áradatában, amely keletről mindig nyugatra hajt. Úgy rémlik, ebben a hazájában sem maradhat meg örökké, legalább elpusztultáig, az Árpád és a Háry János nemzete; felmondják a lakást és nekünk költözködnünk kell másik utcába, talán a Rajna, talán a Szajna mellé. Amerika senkit nem csalogat úgy, mint bennünket. A világon egy nemzet sincs úgy elszórva darabonként, mint most a magyar. Mindenhová jut belőlünk valaki. Ha nem szóródunk így szemenként egészen széjjel, akkor egy újabb népvándorlás talán egész zömünket belenyomja Nyugatba, s ott aztán vagy elfulladunk, vagy helybe vergődünk, s kezdjük elől ezeréves tülekvéseinket, új formákban persze, de csak a régi tartalommal, mint a Földnek legtestvértelenebb nemzete. (...) Külföldi nagy regényírók bámulatos pontossággal szokták leírni azt a színteret, ahol történetük zöme lefolyik. Különösen Balzac ebben nagy mester. Sokszor ugyan túltengésbe megy, annyira aprólékos, szöszmötölő. Az ő példájuk vadít engemet arra, hogy megpróbáljam leírni egy nagy emberünknek lakását egy nagy piszkos városnak kis piszkos utcájában. Hátha még regényt is írok valaha és fel is használom? - Tehát: Két lépcsőfokon lép be az ember az üvegajtós kis előszobába; a felső lépcsőfokon felszakadozott pléhburkolat betegeskedik, amely bele-belekap a látogató feslett lábbelijébe. Az előszoba homályos kis fülke; a falát barna alapon fehér és mély drappszín rózsák díszesítik, legyek lerakodásaival vegyesen. Légy mindig özönnel zúg ebben a kis szobában, mert az ételes edényeket ide szokták kirakni mosogatás előtt, s a legszemtelenebb szárnyasai a világnak ezeket dongják az üvegajtón beverő sárgás napsugárban. Bútorzata nincs; de azért a jobb oldali fal mellett, mindjárt az ajtó megett, kis tölgyfa széken és támasztólábon keresztülnyújtóztatott deszkán egy csomó könyv, füzet viaskodik az enyészettel; a felsőket és a kifelé álló széllöket vastagon borítja a sepréskor fölfelhőző por. A könyvcsomó előtt barna asztal, rongyos újságokkal asztalkendőzve. Rendesen mosatlanok unatkoznak rajta. A könyvcsomó jobb oldali szomszédja egy négypolcos, keskeny kis könyvtartó; telezsúfolva kötetlen és kötött könyvekkel. A tetején kiürült befőttesüvegek. Már 1908-ban megjelent.
