Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

Március Nagyszerű forrongás dübög, lappang az öreg kollégiumban. A hosszú Apponyi öt egyetemet akar már a jövő esztendőben kijelölni (...) Természetesen Debrecen is versenyez. (...) Szeremley koma

176 a classica philologia tanszékért töri magát. Gulyás Pista bá a finnugor-magyar nyelvészetire treníroz. Csűrös Feri irodalmi tanszéket követel magának. Oláh, a vén Oláh - esztétikait... (...) A vén Oláh [a] nyáron Parisba szándékozik, hogy megitassa lelkét a Louvre művészi szépségimádatával, hazafele jövet pedig útba ejtse Berlin múzeumát, Drezdát, Münchent (...) micsoda előadásokat tartanék - a Bokrétáról! (...) Nem szeretem a szerény embereket! A szerénykedés a gyöngeség beismerése. Én Isten vagyok. Érzem. Na, na, Gábor! Ne olyan magasan. 1910. dec. 9.

177 (...) Zola Germinal-ja hatalmas egy kiáltás a munkásság mellett. Március havában, a csírázás időszakában olvastam el; érzem, hogy még sokáig hatása alatt révedezek. Furcsa legény ez a Zola! Olyan, mint a gyermek: kimond mindent szégyenkezés nélkül, szinte naivul. Haragszik és gyűlöl, mint a gyermek, őszintén és kitartóan. Van egy fejezet, ahol minden színen levő alakja - párosul, a kisgyerekektől fel egészen a családapa Mahen-ig. Zola ohne Genierung

178 beszél el mindent! Akárcsak az evést, ivást és szárast. (Az utóbbiról éppen a legrettentőbb jelenetben van szó, mikor Etienne, Catherine és Chaval beszorulnak a lerogyott bányának egy járatába.) Az emberei éppen annyira állatok, mint amennyire emberek. A rengő csípejú és számtalan szeretőjű nagy Mouquette, mikor kimondhatatlan gyűlöletét szavakban már nem bírja kifejezni: felrántja a szoknyáját, háttal fordul az illetőre, s úgy dülyeszti rá roppant fenekét. Hát nem olyan ez, mint egy nagy gyermek? Viszont, az állatait szinte meglelkesíti Zola. Végtelenül tetszik nekem a vén szürke Bataille bányászlónak a jelleme; mert ennek az állatnak jelleme van. O és az orosz Souvarine a legérdekesebb alakja a Germinal-nak. * mon tartja-e őt: „A maradandóság városa rideg, de meleg szivek is lappanganak benne. Ady volt itt; merész ember; hatalmas gúny és erősen új fantázia! Téged nagyra becsül. Úgy látszik, engemet se vet meg." 176 Szeremley Béla (1877- ?): ref. gimn. tanár. 177 Ahogy a dátumból is látható, e sor későbbi bejegyzés. 178 Feszélyezés nélkül.