Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

Karlovits Károly: Szent István fontja és a magyar kereskedelmi mértékrendszer

Belátható, hogy a kereskedelemmel foglalkozó történész csak a kereskedelmi mértékeket tudja hasznosítani. A földbirtokok hozamával foglalkozó kutatókat elsődlegesen természetesen a dézsma mértékek érdeklik, még akkor is, ha ezek a mértékek vitathatatlanul szoros összefüggésben állnak a kereskedelmi mértékekkel, de ezen mértékek kialakulását, változásait nem a metrológia írott és íratlan szabályai, hanem más gazdasági folyamatok (pl. a munkaerőpiac) befolyásolták. Az eddigiekből kitűnik, hogy a magyar mértéktörténet-írás elsődleges feladata a kereskedelmi (közforgalmi, kalmár) mértékek hitelt érdemlő metrikus értékeinek meghatározása. Ez azért is indokolt, mert az első önálló mértéktörvényünkben 1405-ben ZSIGMOND király a kereskedelmi és dézsma mértékeket határozottan elkülönítette egymástól. Az egységes kereskedelmi mértékek országos használatát - büntetés terhe mellett - elrendelte, amíg a dézsma mértékek használatát a szokásjognak megfelelően érintetlenül hagyta. A mértékekre vonatkozó vizsgálataink csak arra irányulnak, hogy a kereskedelmi mértékek egységeit, ezek helyes értékeit meghatározzuk, megállapítsuk a mértékegység rendszerét és ebből meghatározzuk a magyar mértékrendszer - máig ismeretlen - származását. Kereskedelmi (közforgalmi) mértékek alatt azokat a mértékeket értjük, amelyeket a kereskedelmi ügyleteknél (adás-vétel stb. ) használtak, és az államhatalom garantálja azok, az eladó és a vevő által is ismert értékeit, beleértve ezen mértékek megengedett eltéréseit (hibahatár) is. Mi a kereskedelmi mértékek helyes értékének meghatározását tűztük ki célul. Szükséges, hogy megengedett hibahatárait is figyelembe vegyük. Enélkül ugyanis -az általunk autentikusnak vélt mérési eredmények - egyes esetekben értékelhetetlenek illetve érthetetlenek lennének. (A mértéktörténet-írás a helyes érték, a megengedett hibahatár, a remedium a korrigált és korrigálatlan mérési eredmény, a kerekítés stb. fogalmát alig ismeri, ezért az erre vonatkozó kutatásaik is hiányoznak.) Az utolsó régi magyar mértékegységet, az iccét (űrmérték) az új méter mértékrendszer (a tízes felosztással és többszörösével kialakított rendszer) hatálybalépésével 1876-ban szüntették meg. Az 1874. VIII. tc. 9. cikkelye szerint: "A régi és az új mértékek viszonyszámai a forgalmi használatra a következőleg állapíttatnak meg: 1 magyar itze annyi mint: 0,8484 liter, 1 magyar (64 itzés) akó annyi mint: 54,30 liter. " Az icce helyes értéke a számok kerekítése szerint: 0,848 437 5 liter=848,4375 cm3 (térfogat) Ez az a térfogat egység (űrmérték), amelyik 1500 éven keresztül változatlan nagyságú volt.