Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)
Csengeri Piroska: Adatok a Cserehát őskori településtörténetéhez
színűek, előfordulnak azonban világosszürke változatban is. A kerámiák vékony, közepes, vagy vastag falúak, általában jó kidolgozásúak, elsimított, vagy simított felületűek, keményre égetettek. A leletanyagban kis mennyiségben van jelen egy kerámiatípus („D" típus), melynek rozsdabarna színe és erős kőzettörmelékes soványítóanyaga sokáig kérdésessé tette neolitikus voltát. A feldolgozás során azonban sorra kerültek elő a bükki kultúrára jellemző perem alatt lyuksoros, illetve perem alatt lelógó bütykös darabjai is, melyek igazolták neolitikus eredetét. A típus kerámiája igen sok (a vizsgált mintánál 35,6%) törmelékes elegyrészt tartalmaz, melyet uralkodóan fíllit alkot. A kőzet törmeléke a soványítóanyag több, mint 70%át teszi ki. A törmelékek megjelenése, valamint a terület elhelyezkedése alapján elsősorban a szomszédos Szendrői-hegységben elterjedt Szendrői Fillit Formáció kőzetsorozata feltételezhető soványító anyagként (Fülöp 1994, 41-56). Említésre méltó, hogy a felsővadászi neolitikus anyagban csak egy kis számban feltűnő kerámiatípus („C" típus) esetében figyelhető meg szabad szemmel szervesanyag-soványítás, így a többi típusnál kémiai vizsgálatokra is szükség lenne ahhoz, hogy megállapítsuk ennek esetleges alkalmazását. A finomkerámiák díszítésénél használt fehér, sárga és vörös inkrusztációk anyagának kémiai vizsgálatát jelenleg végzik a MNM Restaurátor és Műtárgyvédelmi Főosztályán, illetve a Debreceni Egyetemen. Irodalmi adatok alapján valószínűnek tartható, hogy a vörös és sárga betétek elkészítéséhez hematitos, illetve limonitos agyagot, míg a fehér betétekéhez kaolint, vagy valamilyen kaolinos anyagot használtak a bükki kerámiakészítők (Mihalik 1897, 28-29; Wosinsky 1904, 151-156; Shcpard 1995,31-43). A felsővadászi település anyagának a bükki kultúrán belüli időbeli elhelyezése a díszített finomkerámiák alapján lehetséges. Összefoglalóan elmondható, hogy a legtöbb edény esetében alkalmazott finom vonalvezetés, a vonalkötegekben sűrűn elhelyezett bekarcolt vonalak, az előforduló díszítőmotívumok, a fehér inkrusztáció magas aránya, valamint a vörös és sárga betétek alkalmazása arra utal, hogy az anyag a klasszikus bükki időszak végéről és a késői fázisból származhat. J. Lichardus kronológiai rendszere szerint az egyszerű, de rendkívül finom kivitelű (és lelőhelyünkön is megtalálható, ld. 13. kép) ún. „0 stílussal" társuló vörös és sárga inkrusztáció a késő bükki (Bükk C) időszakban tűnik fel (Lichardus 1969, 226). Amenynyiben elfogadjuk ezt a felosztást, úgy a bükki kultúra felsővadászi leletanyagát a klasszikus fázis végére és a késői időszakba (Lichardus-féle Bükk B vége, Bükk C) sorolhatjuk. A Bükk C fázisba J. Lichardus Domica IV. réteg, Borsod, Boldogkőváralja és Zemplín/Zemplén régészeti anyagait helyezte (Domica IV - Borsod horizont, Lichardus 1969, 226). A publikált bükki anyagok áttekintése, és néhány, a MNM-ban és a HOM-ban őrzött leletanyag megfigyelése után úgy tűnik, hogy a felsővadászi leletekhez a legközelebb a szomszédos Borsod-Derékegyháza régészeti anyaga áll, habár ott az inkrusztált kerámia kisebb számú, a finomkerámia vastagabb falú, és többször alkalmazták az ún. „negatív díszítést" is. A felsővadászi anyagban 8 pasztózus vörös festésű töredéket (köztük két valószínűleg kisméretű, gömbös vagy bikónikus testű festéktartó edényből származó, korongszerü apró bütyökkel ellátott darabot), 9 vörös bevonatos töredéket és 33 fekete festésű darabot is találunk. Az utóbbiak esetében házi kerámiákon alkalmazott „ csurgatott fekete festés ", néhány esetben bombaformájú edények felületén perem alatti fekete sáv, vagy teljes felületet beborító festés tűnik fel. A szakáiháti kultúra lelőhelyein behúzott szájú, kisméretű poharakon mindkét festésmód megtalálható, hengeres nyakú palackokon pedig a perem alatti fekete sáv fordul elő (pl. Battonyán, Goldman 1984, 31-32; ill. 8. és 10. képek, vagy 24. kép 9). Különleges egy igen kisméretű töredék, amelyen finom, vékony, párhuzamos vonalakból kialakított fekete festés látható. Ezt a festés típust Kalicz N. és Makkay J. késői AVK-örökségnek, a szakáiháti, vagy esztári kultúra hatásának tartja a bükki anyagban (Kalicz-Makkay 1977, 47). Elképzelhető, hogy a darab az esztári kultúrából származó import, de S. Siska a vonalas fekete festést a bükki kultúra sajátjaként is leírta (Siska 1979, 263). 17 További 7 vékonyfalú töredék esetében lehetséges, hogy bitumenes festéssel állunk szemben, ez azonban kémiai vizsgálatok nélkül nem bizonyítható. Említésre méltó a leletek közül 16 nem a klaszszikus, vagy késői bükki kerámiaanyagra jellemző, ritkábban elhelyezett, szélesebb és mélyebb bekarcolásokból felépülő díszítésű, valamint a bükki kultúráétól eltérő motívumrendszem töredék (1920. kép). 17 Újabban a S. Siska által a bükki kultúra keleti, festett kerámiás csoportjába sorolt lelőhelyeket M. Potushniak az ún. „festett kerámia kultúrájának" késői, ún. „Gyakovó-csoportjához" kötötte (POTUSHNIAK 1997, 38).
