Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Pásztor Emília: Archaeoasztronómiai kutatások az őskori Európában – két esettanulmány

szűkebb környezetében láthatunk (a legújabb ásatási eredményekről és a kronológia módosításáról lásd: Cleal 1995). Stonehenge szerkezete azt hangsúlyozza, hogy az építtetők nem zárták barlangba, nem akarták a szertartás színhelyét kiszakítani a természeti környezetből. Az ég felé nyitott volt, így nem kellett a mennyezetre csillagos eget festeni, ahogy azt az ókori egyiptomiak tették, hanem megtartották a természetes égboltot a templom kupolájaként. Az egész komplexumnak szerves részévé, belekomponált elemévé vált a természet (Darwill 1997, Whittle 1997). STONEHENGE ÉS A CSILLAGÁSZAT Stonehenge és a csillagászat kapcsolatának vizsgálata már a század elején elkezdődött. Lockyer már 1906ben azt állította, hogy az építmény őskori obszervatórium volt. Az elméletek és ötletek azóta is csak szaporodnak (referenciákra összefoglalás, lásd: Ruggles 1997). A régészek kritikája szerint a csillagászok túl sok speciális irányt találtak ahhoz, hogy saját elméletüket bizonyítsák. Hutton szerint a témával foglalkozó tudósok legalább 112 speciális, az építmény középpontjából kiinduló irányt 'azonosítottak' (Hutton 1993: 115). Azonban a vadabbnál-vadabb elképzelések mellett természetesen születtek olyanok is, melyeket a tudománytörténet számon tart. A legkorábbi feltételezés az volt, hogy a nyári napforduló szerepet játszhatott Stonehenge építésénél (Lockyer 1906). Általánosan elfogadottá vált, hogy a Heel Stone és eltűnt „párja" között kelt föl a nap a nyári napforduló idején. Az üres gödör, melyet a régészek az ÉK-i úton (avenue-n) találtak beásva a Heel Stonetól kissé É-ra, a feltételezések szerint egy nagy követ tartott. A Nap-templomból azonban rövidesen Hold-templomot „csináltak" a témával foglalkozó kutatók. J. Robinson szerint a Heel Stone segédeszközként szolgált a téli napforduló környékén a telihold kelési irányának meghatározásához a horizonton (Hutton 1993: 111). A. Burl szerint pedig a Heel Stone-nak soha nem volt párja, hanem a sarokkő maga állt eredetileg a másik gödörben, és azért mozdították el, hogy pontosabban jelezze a holdkeltét. A D felé mutató bejárat pedig tulajdonképpen azt a helyet jelöli, ahol a Hold a legmagasabban volt az égen (Burl 1987). FÉNY-ÁRNYÉK HATÁS VIZSGÁLATA A fény-árnyék vizsgálat szempontjából a i.e. 2550től épült fázist tanulmányozom, hiszen volt olyan „pillanat", amikor a sarsen-kör és a patkó alak egyedül állt a kör közepén. Az is egyértelmű, hogy a sarsen-kört és a patkó alakot egyszerre építették, még ha több évig is tartott. Ezt bizonyítja, hogy ugyanazt a kőfajtát (sárga homokkő) és ugyanazt a megmunkálási és összeillesztési módot használták mindkét esetben (Atkinson 1980). Az olyan kiemelkedő épületekhez - mint pl. Stonehenge, New Grange, West Kennet stb. - még az őskorban is építészeti tudás, tervezői előrelátás és tehetség kellett. A házát mindenki maga építette, de a templomot már nem bízták akárkire. Egy építésznek birtokában volt az a gyakorlati és technikai tudás, tapasztalat, hogyan kell az építőanyaggal bánni és az a tapasztalat, hogyan kell a fénnyel bánni. Stonehenge esetében elképzelhető, hogy a fény-árnyék hatások is szerves részét alkották a tervezésnek. A fény-árnyék kapcsolat szempontjából bármelyik nap jó lett volna, de az építtetők speciális fényt választottak, különleges nap alkalmával született fényt, mely így szakrális jelentőséget nyerhetett. Azt a fény, amely abból az irányból érkezett, amerre a templomot tájolták. Stonehenge esetében a tájolás már nem vita tárgya, csak a tájolás célpontja. Még a régészek is elfogadják, hiszen úgy tűnik, hogy régészeti bizonyítékok is vannak ennek alátámasztására. A. Burl tanulmányozta Stonehenge építési fázisaihoz tartozó régészeti leleteket és úgy találta, hogy a legfontosabb irányokban (az avenue szimmetriatengelye és a sánc metszéspontjai körül, a K-i és a D-i irányban) az Aubrey gödrökben, a sáncban és az árokban a leletek sűrűsödnek (Burl 1987: 98-104). Az ÉK-i és régi D-i bejáratnál az 55. és 21. Aubrey gödrökben agancsot találtak áldozati felajánlásként, amelyek napszimbólumnak tekinthetők (Singh 1996: 27). Minden javasolt csillagászati esemény azonban az épületen belül csak egy tengely mentén figyelhető meg, ami azt jelentené, hogy szinte csak egyetlen ember számára lett volna látható az, amiért az egész templomot építették. Az ÉK-DNY-i fő irányon kívül - amelyeket az épület alakja, szimmetria tengelye is sugall - a többi irány, miután körépületről van szó, nem kitüntetett. Semmi nem jelzi az épület szerkezetében, hogy az építész más irányt is fontosnak tartott volna. Hawkins által a trilitonok helyzetének meghatározására javasolt csillagászati irányokban sincs semmi rendszer, különböző szögekben esnek a triliton-kapukra (Hawkins 1966). Kivéve a nagy trilitont ahol a felkelő vagy lenyugvó nap fénye merőlegesen hatol át a kapunyíláson. így a patkó alak is a szimmetriát erősíti. A patkó belsejében nincsen semmi, ami kijelölhetné a csillagászati jelenségeket megfigyelő helyét, kivéve az Oltárkő-