Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Pásztor Emília: Archaeoasztronómiai kutatások az őskori Európában – két esettanulmány

vet, amely azonban szintén a szimmetria tengelyen a nagy triliton előtt fekszik. Feltételezhető, hogy ha egyéb irányok is fontosak lettek volna, amikor a templomot építették, akkor azokat hasonlóan jelölték volna, mint ahogy azt a nyári napforduló irányába eső Hold irányokkal tették a szimmetria tengely közelében található, sok vitára adó cölöplyukakkal és gödrökkel. így marad végül csak a nyári és téli napforduló iránya, de azt is csak az a személy láthatta, aki a megfigyelő helyen állva az adott irányba nézett. North ráérzett a problémára, mert oldalakon át taglalva keresi a megfigyelő helyét. North az egyetlen, aki kilép a belső körből, kívülről vizsgálja az épületet. Azonban ő sem tud elszakadni az addig elfogadott szempontoktól és szintén csak egy személy számára keresi az ideális megfigyelési pontot. Érdekes módon végül ő is a Heel Stone-nál, mint ideális megfigyelési pontnál köt ki a téli napfordulói napnyugta irányában. A kör belsejéből a nyári napforduló napkeltéjét jelző pontnak csak azért nem fogadja el a Heel Stone-t, mert szerinte nem elég pontos (North 1996: 441^458). Egy templom azonban nem egy ember számára épül. A sarsen-kör kapui látszólag hívogatólag tárulkoznak az egész világ felé, hogy bárki számára belépést engedjenek a szent területté. Azért csak látszólag, mert az oszlopokkal körülkerített terület nagysága nem teszi lehetővé nagyszámú résztvevő jelenlétét, csupán néhány kiválasztottét. A körön belülre a kapuk ellenére belátni sem lehet, mert átlátás csak egyetlen, a szimmetriatengely irányában van. A többi irányból a patkó-alak oszlopai is meggátolják a titkos központi területre való betekintést. Hogy milyen kritériumok szolgáltak a kiválasztás alapjául azt természetesen nem tudjuk. A szük kiválasztottak számára azonban kellett, hogy a templom nyújtson szakrális élményt. Ezt az élménybeli többletet adhatta a nyári napforduló napkeltéjének fénye, amely különleges fény-árnyék játékával elbűvölte a körön belül tartózkodókat. A tömeg, feltételezhetően - és ha ez megengedett volt - esetleg a körön kívül, de még a sáncon belül tartózkodhatott. Számukra a sáncon belül való tartózkodás és az épület látványa a felvonulás alkalmával nyújthatott élményt, amikor a széles földúton haladva a hajnali párában, ködben a templom fokozatosan bontakozott ki a látóhatárból. Ilyenkor az erősödő napfényt nemcsak a sarsen-kör hanem a föléje lépcsőzetesen kimagasodó trilitonok fekvő oszlopai is egyre inkább visszatükrözték. Valószínűleg a felvonulási út teljes hosszában látható, legmagasabb hármaskő felső - mindvégig napfényben fürdő - fekvő kövét pillantották meg először. A felvonulás kezdetekor, a dombra felballagok számára a templom fokozatosan emelkedett ki a távolból. Az 520 m-t lassú menetben, kb. 15-20 perc alatt tehették meg a résztvevők. Tiszta időben ma is már napkeltekor mindent beragyog a fény. Az árnyékok élesek és határozottak. A hajnali pára még beborítja a mélyebben fekvő részeket. Stonehenge viszont, mivel egy enyhén emelkedő domb fölső részén áll, már teljesen tisztán látható. Ml TÖRTÉNHETETT A KÖRÖN BELÜL? Stonehenge nem volt lefedve, így a természetes fényt, úgy tudták láthatóvá tenni, hogy az oszlopok segítségével ámyjátékot, ámymozgást hoztak létre. Ha a napkeltétől kb. egy órán át vizsgáljuk az árnyék változásokat, a következő érdekes jelenségeket figyelhetjük meg. Az első fénysugarak minden kapunak a Naphoz közelebbi oszlopán jelennek meg, majd a nagy triliton kapunyílásán áthatolva törnek keresztül a templomon. Ahogy a Nap fokozatosan emelkedik égi útján fölfelé, úgy mozognak a fénysugarak az óra járásával megegyező irányban, lépdelve az egyik kőoszlopról a következőre. Az 51-52. számú kőpáros belső felülete végig árnyékban marad. A legerőteljesebb fénymozgások az 53-54, 55-56 és 57-58-as párosokon láthatók. Az 55-56-os nagy kapu oszlopaira sokáig szinte merőlegesen esik a fény, míg a mellette kétoldalt található kapuk oszlopait hosszabb időn át súroló fény éri. A fény azonban nemcsak az óramutató járásával mozog, hanem fokozatosan egyre nagyobb felületet birtokba vesz a köveken is. A fény leghamarabb és leggyorsabban a nagykapu oszlopait borítja el. Stonehenge-et építői a legkorábbi fázistól kezdve a legkésőbbiig szimmetrikusra tervezték. Amikor azonban a Nap életre kelti az épületet, az árnyékok megjelenésével a szimmetria hamarosan elromlik, mert a Nap az égen nem az épület szimmetriatengelye mentén mozog. Ennél a fény-árnyék vizsgálatnál nem vettük figyelembe sem a külső körgyűrűből adódó árnyékot, sem pedig a Heel Stone vagy esetleg a Slaughter Stone árnyékát. Ha a körgyűrűről feltételezzük, hogy a magasságát megtartották (kb. 2 m), amikor a kőépületet építették, akkor a fény-árnyék kapcsolat még hangsúlyozottabb, mivel a sánc leárnyékolja a patkóalakon kívüli részét a templomnak és fény