Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken

3.2. A települések leletanyagának tanulságai: kerámia A méretek vizsgálata önmagában tennészetesen nem lehet döntő érv a településnyomok alá-fölérendeltségi viszonyainak meghatározásánál, hiszen a társadalmi elit ugyanúgy élhet a nagyobb telepeken elkülönülve, mint önálló tanyaszerű településeken. A településformák további osztályozásához ezért érdemes átvizsgálni a településekről előkerült leletanyagot is. Tartalmaznak-e a rendelkezésünkre álló lelőhelyek objektumai olyan „rétegspecifikus" tárgyakat (JOCKENHÖVEL 1990 224, 64. j.), leletegyütteseket, amelyek az egykori településen folytatott ismétlődő szakrális cselekményekre, egy esetleges elit luxusfogyasztására, presztízstárgyaira vagy valamiféle foglalkozási specializációra utalnak.

30 A kerámia az egyetlen olyan leletanyagcsoport, ami azáltal hogy mindegyik általunk vizsgált településen előkerült, általános összehasonlító anyagként vizsgálható. A kérdés az, hogy sorolhatjuk-e a kerámiát egyáltalán a presztízsértékkel bíró tárgyak közé és ha igen, akkor melyek azok a típusok, mik azok a jegyek, amelyek ezt a kategóriát kijelölik? Véleményünk szerint elsősorban a nagyobb munkaerő ráfordítással készült, az átlagosnál díszesebb, finomabban kidolgozott formájú, fényezett - a fémedények díszeit és csillogását utánzó - darabok azok, amelyek kielégíthetik egy presztízsjavakat használó réteg igényeit.

31 Nagyobb mennyiségű kerámiát produkáló lelőhelyeinken (Tápé, Jánoshida, Biharkeresztes, Doboz) általában egyenletes területi eloszlásban, rendkívül sokféle, változatos formájú és minőségű edény került elő.'

2 A kisebb számú finom kerámia, minden esetben össze van keveredve a mindennapos használatban gyakori, durvább kialakítású, megmunkálású edényekkel. Vizsgálódásunk szempontjából érdekes megfigyelés lehet az, hogy a proto Gáva periódustól lát30 Egy-egy lelőhely egykori helyzetének megítélésében döntő érv lehetne az, hogy találhatók-e benne olyan építmények, amelyeket tonnájuk vagy a bennük előkerült leletanyag alapján szentélynek, közösségi épületnek, esetleg főnöki háznak tarthatunk. Mint a háztípusok áttekintése során láttuk, ilyen épülettípusokat jelenleg nem ismerünk késő bronzkori településeinkről. 31 Az itt vázolt vizsgálati szempont tovább mélyítéséhez fontos lenne választ keresni arra a kérdésre, hogy a korszak kerámiája egy specializált fazekasréteg kezemunkája-e vagy pedig az egyes háztartásokban készül, a mindenkor adódó igények szerint. Szakosodott fazekasok meglétéhez: KOSSACK 1995,36; JOCKENHÖVEL 1990,227. 32 Kivételt képez a Polgár 29. lelőhely, ahol az 5. és 10. gödrökből előkerült kerámia típusgazdagsága és mennyisége egy elpusztult ház illetve háztartás közelségére utal (ld. a 2.2. pont alatt). 147 ványosan megnő az edények tároló kapacitása: a kerámiaanyagban a nagy méretű, gyakran 50 cm-nél is magasabb tárolóedény típusai válnak uralkodóvá. Ezzel párhuzamosan a tárolóedények jelentős hányada gondosan fényezett felületűvé, gazdagon díszítette válik (pl.: 3. kép 7, 5. kép. 10, 6. kép 10). Valószínűleg ez arra utalhat, hogy a házakban tárolt,

33 látványosan esztétikus edényekben hangsúlyossá tett élelmiszertartalék (esetleg erjesztett ital) a társadalmi státusz egyik fokmérője lehetett, erősítve tulajdonosának presztízsét. Ilyen díszes tárolóedények koncentrált előfordulása tehát közvetve tudósíthat a társadalmi elit jelenlétéről a vizsgált teleprészleteken. Gondosan megmunkált díszes edények nagyobb koncentrációban egyedül a Gáva-kultúra időszakába sorolt tiszaladányi teleprészlet gödreiből kerültek elő, azonban ez önmagában kevés bizonyíték arra, hogy ezt a minőségi kerámiát használó közösség kiemelkedő státuszú lenne-e környezetéhez képest. Ezt eldönteni csak a környékről ismert más telepanyagok ismeretében lehetne, amelyet kontrollcsoportokként használhatnánk. A tiszaladányi szituáció fordítottjával találkozunk a hódmezővásárhely-rárósi leletanyagban. Az itt előkerült kerámia meglehetősen durva anyagú és felületkezelésű, az edénytípusok száma is csekély (V. SZABÓ 1996, 5. kép 2, 24-25. kép). A telepet terepbejárási adatok alapján településméretre kialakított kategóriáink közül a 3.-ba, a legkisebbek közé soroljuk, az elit jelenlétével itt tehát valószínűleg nem számolhatunk. Külön csoportját alkotják a kerámialeleteknek azok - a feltehetően szakrális keretek között földbe helyezett - edénydepók, amelyek rendkívül jó minőségű „asztali edénykészleteket" tartalmaztak. Az ilyen típusú depókat reprezentáló battonyai (KÁLLAY 1986), igrici (HELLEBRANDT 1990) és tiszapüspöki

34 együttesek bizonnyal önmagukban is komoly presztízsértékkel bírtak. Noha az elrejtésük mögött álló társadalmi csoport nehezen körvonalazható, feltételezhető, hogy egy-egy szűkebb térség elitjének a jelenlétére utalnak. 33 Lakóházban való terménytárolásra a középső bronzkorból rendelkezünk példákkal. Alpáron házpadlóra épített gabonatároló agyaghombárok kerültek elő (BÓNA-NOVÁKJ 1982, 41-43). A másik jellegzetes tárolási módnak a padláson való raktározást tarthatjuk, ahogyan erre Túrkeve-Terehalom teli-telepének 7. szintje szolgált példával (CSÁNYI-TÁRNOKI 1996, 38). Áttételesen a házakban való terménytárolásra utalhat az is, hogy a késő bronzkorban viszonylag kevés klasszikus, kitapasztott, kiégetett, méhkas alakú formájú gabonatároló gödröt ismerünk. Az ilyen típusú gödrök nagy számú elterjedése a szkíta kortól jellemző inkább. 34 A proto Gáva-periódusba sorolható, egyelőre közöletlen leletegyüttes 35 ép edényt tartalmazott.