Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Farkas-Pető Anna – Horváth Tünde – Kozák Miklós: Fejér megye középső bronzkori földvárának kőanyaga. Régészeti és petrográfiai feldolgozás. I. rész

160 m. ÉNy-i oldalán erős beugrás látszik, ez lehetett a feljárata. Erődítés csak az ÉK-i oldalon figyelhető meg. Itt a sánc belső oldala mintegy fél méter magas, a külső oldala pedig nem csap le rögtön meredeken, hanem előbb másfél méterrel lejjebb árkot képez. A másik hely, ahol erődítésnek nyomai látszanak, a DNy-i oldal. Itt a lankás oldal ellen árokkal van védve a vár, ennek mélysége 80 cm, szélessége 2-3 m. Az árok őskori eredete kétséges. A vár belső területe egyenletes, legelőnek használják. Kajászó-Várdomb régészetileg védett terület, adataink szerint a vár területét erdő borítja. Az innen előkerült leletanyag a Vatyai kultúra II. periódusába tartozik. Ásatásra 1963-ban került sor Bandi Gábor vezetésével (Teli-kutató Munkaközösség), a leletanyagot a székesfehérvári István Király Múzeum őrzi (63.49.1. - 63.93.1. leltári számtól). Az ásató három szelvényt nyitott (méretükről nem találtunk adatokat), publikáció nem jelent meg róla. A múzeum adattárában csak rajzokat őriznek. (Nováki 1952, 11, valamint ld. a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Adattárát) 2000 nyarán terepbejárást végeztünk a helyszínen. A nagy kiterjedésű löszdomb a falu temploma felett húzódik. Az egykori erődítés nyomait már csak az ÉK-i oldalon láttuk. A vár egyrészes, ma kaszálónak használj ák. A szembeni oldalon temetőt nyitottak, a vár területén kívül, ÉK-i sarkában pedig szeméttelep húzódik. A vár területe, főképp a védmüvei erősen bolygatott állapotban vannak Mindenképpen szükségszerű lenne az 1963-as ásatás anyagát feldolgozni, hogy valóban hivatkozni lehessen a vár kronológiai helyzetére. Kajászó természeti adottságait tekintve a várban agyagfeldolgozó (pl. kerámiamüves) központot kellene gyanítanunk, de feldolgozott és közölt leletek hiányában ezt a feltételezést érvekkel nem tudjuk alátámasztani. A kőeszközök értékelése: Őrlőkövek: összesen 15 db alsó őrlőkő került elő, ebből 6 db ép, 9 törött. Alakjuk szerint félgömb alakú volt 12 db, lapos téglalap ill. szögletes 4 db. Szemcseméretük szerint közepesen durva 3 db, durva 9 db, finom 3 db volt. Méretük szerint megállapíthatóan nagyméretű 3 db, kisméretű 4 db volt. Az alsó őrlőköveken látható használati kopásnyomok: kopott őrlőfelület 11 esetben, cementálódott anyagberakódás a pórusokba 1 db (8. kép), teknős őrlőfelület a hosszú, egyirányú használattól 7 db, festéknyomos 1 db, frekventált őrlőfelülettel: 2 db - élesítés, ütögetés, őrlés nyomait is mutatva, egy sávban kopott őrlőfelület őrléstől 3 esetben volt megfigyelhető, az őrlőfelület kiüregesedése mechanikai behatástól 4 esetben, közepén mélyülés őrléstől 2 esetben, oldalai csipkézetten letörve 1 esetben volt látható (9. kép). Az őrlőkövek felső részét képező marokkő kettő került elő, egy ép és egy törött állapotban és 2 db retusőr-mozsártörő (10. kép) Balták: 1 db bizonytalan darab - nem biztos, hogy balta volt, 2 db átfúratlan, melyből egy vésőélű, közepes méretű, kopott, csorba (11. kép), 1 db kalapács (12. kép), durva ormótlan. 1 db nyéllyukas balta, nyéllyuknál és keresztben is törve, vésőélüből kalapáccsá alakítva. A csiszolt eszközök közé tartozik 1 db simítókavics, 1 db félig kész amulett (?), valamint egy öntőminta. A homokkőből készült ép öntőminta két oldalas: egyik oldala vésőélű baltát, másik oldala tűket formál. A balta öntőformájában levő fekete elszíneződés feltehetőleg az öntés során alkalmazott fekecselés (zsiradék vagy grafitpor beleégetése a mintába) nyoma, mely arra szolgált, hogy a fém ne ragadjon az öntőformába. A vésőbalta párhuzamai: Öntőminta Pécskáról - egész, kétrészes öntőminta, agyagból (Dömötör 1902, 22, 1-3). Bronzból öntött változatai: a jászdózsai kincs egyik darabja (Bronzezeit in Ungarn, 1992, Kat. No. 368.), valamint a dunakömlődi baltalelet hasonló darabjai (A bronzkor kincsei Magyarországon, 1995, 62/2), és a kölesdnagyhangosi lelet hasonló darabja (Mozsolics 1967, 4). A párhuzamok alapján megállapítható, hogy egy korabronzkori (kömlődi típusú) baltaforma középső bronzkori továbbélését láthatjuk a leletben. A telepen az őrlés során legtöbbször a durva szemcsés kövekre volt szükség, őrlőkőnek legtöbbször a kovás cementációjú fínomkonglomerátumokat használták, ill. ezek finomabb szemcseváltozatait. Méretük szerint igen kis és nagyméretűek is vannak közöttük. A kopásnyomok alapján a legfontosabb tevékenység a gabonaőrlés volt, erre utalnak az őrlősávok, a teknősödés, és egyéb erős mechanikai behatástól és hosszú használattól származó kopásnyomok. Az őrlés első munkafázisaképpen az ütés a mozsártörőkkel folyhatott. Ritka esetben az őrlőköveket más funkcióra is igénybe vették: festékporításra, élezésre. Nagyon kevés eszköz képviselte a 'baltákat', melyek között l-l darabbal előfordult átfúrt és átfúratlan, véső és kalapács munkaélü eszköz is. Egy esetben másodlagos használatnak is nyomára buldtanhatmnk. Ezen eszközök készítésére keményebb, jól polírozható nyersanyagot választottak, általában andezitet, vagy metamorf eredetű kőzetfajtákat (a térségben található helyi kőzetek).