Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Farkas-Pető Anna – Horváth Tünde – Kozák Miklós: Fejér megye középső bronzkori földvárának kőanyaga. Régészeti és petrográfiai feldolgozás. I. rész

földvár, erősen bolygatott, szőlő és gyümölcsös van rajta. A Kisvár csak egyrétegű. A Nagyvárban 1972ben végzett feltárások alapján 3 réteg volt elkülöníthető, egy felső koszideri, szeremlei importokkal majd fiatalabb Vatya periódus. 1974-ben végzett ásatáson a Nagyrévi kultúra régebbi periódusának gödrei jelentkeztek a Vatyai kultúra után. A leletanyag és az ásatás közöletlen, az információk az adattárban hozzáférhetők. (Nováki 1952, 11, Bandi 1973, 11, Petres-Bándi-Kovács 1974, 9, valamint a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Adattára) 2000. nyarán terepbejárást végeztünk a helyszínen. A telep területe ma teljes terjedelmében magánterület, Vámpuszta falu bal első utcája maga a Galástya, melyen végig házak és hozzájuk tartozó telkek húzódnak. A felső részt, a vár egykori területét csak a házakon keresztül lehet megközelíteni. A terület lankás részein, helyenként a tetején is szőlőmüvelés folyik. A fenti rész - az egykori plató nagy része azonban elvadult szőlőtőkékkel, gyümölcsfákkal van tele. A felszínen rengeteg cserép található. Ma már csak az északi oldalon levő, a fennsíkot lezáró erődítés nyomait lehet jól látni. A Sió ártere kissé odébb vonult, viszont a környék még most is mocsaras, vizenyős, utalva arra, hogy itt az őskorban jelentős vízfolyás lehetett. Dél felé a Mecsek legészakibb lejtőire lehet rálátni, mely elérhető messzeségben helyi kőanyag forrásául is szolgálhatott. Az ásatások során összesen 27 db kőeszköz került elő. Az őrlésben részt vevő szerszámok: őrlőkő alsó részét képező félgömb alakú őrlőkő 12 db volt, ebből 2 db egész, 10 töredékes állapotban. 2 db nagyméretű volt köztük, 1 db kisméretű, 2 db pedig nagyon magas oldallappal volt kiképezve. A szemcseméretet tekintve 7 db durva, 5 db közepesen durva és 2 db finom szemcsés volt az arány. Lapos, téglalap formájú őrlőlap 4 db volt, ebből 3 töredékesen került elő. Az őrlőfelületen karcolás nyomát 1 esetben, teknős őrlőfelületet 8, a rácementálódott anyag maradványát 5 esetben regisztráltunk. Az őrlőfelületen, az oldalperemeken és az aljon 6 esetben vörös árnyalatú festékanyagot figyeltünk meg. A kövek többsége (7 dh) durván volt kialakítva, 3 esetben finoman megmunkálták. A vizsgált eredmények azt mutatják, hogy a telepen erőteljes gabonaőrlő tevékenység folyt, a kövek el vannak kopva, törve az erős mechanikai hatásoktól. Az egykor őrölt anyag jól láthatóan rárakódott az őrlőfelületekre, melyek maguk is a hosszú használattól erősen teknősödtek. A kövek többségén csak őrlési tevékenység folyt. Az őrlőszerszámok felső részét képező marokkő 2 db töredék, és a hosszúkás kavicson használt mozsártörő 1 példánnyal képviseltette magát. Az őrlésre használt eszközök közül az őrlőkövek alsó része, valamint az őrlőlapok limonitos-kovás cementációjú homokkőből, finonikonglomcrátumból, ill. ezek átmeneteiből lettek kialakítva. A marokkövek anyaga általában kvarcit, de egy kemény, kovás cementációjú homokkőből készült példány is előkerült. Két nyéllyukas balta került elő, az egyik annyira töredékes, (csak a nyéllyuk maradványa), hogy nem állapítható meg rendeltetése, a másik vésőélü. (5. kép) Az átfuratlan balták között egy trapéz alakú, mindkét végén kalapácsnak kialakított szerszám, és egy trapéz alakú, de munkáéi nélküli példány volt. Ez utóbbi kőeszköz kivételével, amely homokkőből készült, a többi amfibolandezitnek minősült az előzetes makroszkópi vizsgálatok alapján. Előkerült még egy gneiszből készült simítókavics, és egy tipikus, budai szarukőből készült félhold alakú szilánkon kialakított sarlófényes fűrész, mely az aratás egykori eszközeként szolgált. (6. kép) A kőeszközök többsége gödörből (ezek többsége töredék vagy erősen sérült, elhasznált darab volt), ill. feltöltésből került elő. Egy alsó őrlőkő azonban házból származott, utalva ezen tevékenység házon belüli végzésére. 3. KAJÁSZÓ-VÁRDOMB (7. kép) A település a Mezőföld ÉK-i részén, a Váli-víz ártéri síkján fekszik. Maga a Várdomb közvetlenül a község ÉK-i széle felett emelkedő, átlagosan 100-185 m tengerszint feletti magasságú, ÉNY felé aszimmetrikusan kiemelt, eróziós-deráziós völgyekkel, völgymedencékkel szabdalt eróziós halomvidék peremén található. A kiemelt hátakat D felé fokozatosan kivastagodó (1-2 m-től 10-20 m-ig) lösztakaró fedi, melyen a lösz jellegzetes lepusztulás formái figyelhetők meg, míg az alacsonyabb térszíneket holocén ártéri üledékek borítják. A térség hasznosítható ásványi nyersanyaga a löszhöz kötődő agyag (Tordas). A Várdomb közvetlenül a község ÉK-i széle felett helyezkedik el. Minden oldaláról legelők veszik körül, a Ny-i oldala pedig határos a kertekkel. A Várdomb a falu feletti fennsík egy része, amelytől mély és széles árok választja el, ez természetes úton keletkezhetett. A vár egy majdnem vízszintes fennsíkból áll, az említett árok három oldalról veszi körül, csupán a DNy-i oldalon ereszkedik lankásan a kertekig. Állítólag azonban egykor ez az oldal is meredek, sőt szakadékos volt. Az erődített telep alakja megközelítőleg négyszögletes, legnagyobb átmérője